Tipikus fogása az átváltoztatós filmeknek, mikor a főhősnőt az elején próbálják csúnyának beállítani, miközben egyáltalán nem az. Ezt legtöbbször valami nevetséges ruhával, frizurával, vagy egy hatalmas szemüveggel próbálják elérni és a végeredmény az esetek 99%-ában még mindig szép. Aztán persze jön a hatalmas átalakulás, új frizurával, kontaklencsével és egy mély dekoltázzsal, ami a suli szépfiújának is egyből szemet szúr és már ott is találhatjuk magunkat egy szerelmi háromszög kellős közepén. Mert, hogy biztos lesz a filmben egy kiállhatatlan, gazdag csaj, aki meg akarja majd alázni az újonnan népszerű, egykor csúnya csajt.
Nem értem, miért kell a filmbeli meleg barátokat legtöbbször idegesítő, túlzó karakterekként bemutatni. Ez is egy régóta alkalmazott filmes klisé, ahol a meleg mellékszereplő mindent megtesz annak érdekében, hogy karaktere a legszínpadiasabban tudassa a világgal másságát. Természetesen ő a leghangosabb, legharsányabb a társaságban és a film első fél órájában garantáltan elhangzik a szájából a „Csajszi” szó.
Oké, persze, hogy nem lehetetlen, de azért, ha őszinték szeretnénk lenni, ezekben a filmekben tényleg mindent az ölükbe ejtenek a duci, ám mindig roppant vicces és szellemes főhősnőknek. Nem, mintha ez a való életben ne történhetne meg, csak a legtöbb ilyen jellegű film szinte kiváltságos személyekként állítják be őket és mindenki mást a környezetükben szürke kisegérként. Arról nem is beszélve, hogy ők nem érik be az átlagos külsejű pasikkal, természetesen a legdögösebb kell nekik.
