Pablo Picasso
Picasso spanyol származású festő, ám élete nagyrészét Franciaországban töltötte, Párizsban és a francia Riviérán, Antibes-ban. Tanulmányait Barcelonaban és Madridban folytatta az 1800-as évek végén, és először 1900-ban utazott Párizsba.
A festményei mellett rajzok és szobrok is maradtak fenn a művésztől, akinek alkotásaira jelentős hatással voltak szeretői és gyermekei is.
Picasso művein mindig néhány szín dominál, kezdeti művei a kék korszak alkotásai, majd ezt váltotta fel nála a rózsaszín korszak. Szeretett erős kontúrokat alkalmazni, és ugyan alkotásai közel voltak a teljes absztrakcióhoz, ám mégis főként kubista alkotóként tartják számon. Olvass még a témában
Egy szekrény, számtalan kreatív ötlet: Ezt mind kihozhatod az Ikea Billy könyvespolcából
„Segítség, soha nem érem utol magam a házimunkával!” Így egyszerűsíts!
Ezek a legjobb rendszerező ötletek a kamrába, ha kevés helyed van
Ötletes magtartók és csíráztatók: kreatív megoldások a nyári palántázáshoz
Rengeteg ihletet szerzett a görög mitológiából és művészetből, mely számos alkotásában visszaköszön.






