Ezt üzenem annak a férfinak, aki összetörte a szívem

Ezt üzenem annak a férfinak, aki összetörte a szívem

Címlap / Szerelem / Ezt üzenem annak a férfinak, aki összetörte a szívem

Ismered te is, ismerem én is. Veled is megtörtént, velem is. Egyszer, vagy ki tudja, hányszor érzed majd még ugyanezt. Hallanád a történetet? Én is. És mi van vele? Ő nem figyel, sosem fog, sosem tette.

Szerelmem”, emlékszel még…? Mikor először megláttalak, nem gondoltam, hogy ennyit jelentesz majd nekem. Most pedig nem érted, hogy miért így és miért most szólok hozzád, biztosan furcsa neked. Eltelt egy év nagyjából, azt hiszem. Tudod, azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, ezért van itt az ideje annak, hogy én is beszéljek.

Beengedtelek az életembe, pedig nagyon féltem újra szeretni, valakiben újra feltétel nélkül bízni. De te megláttad bennem azt, amit más nem. Voltak elődeim, hisz kinek nem, de nekünk más volt, velem más volt. Azelőtt soha nem nézett rám senki olyan őszinte és gyermeteg csodálattal, mint te. Családot adtál nekem és megmutattad, hogy milyen az, amikor igazán szeretnek és elfogadnak olyannak, amilyen én vagyok. Megtanítottál szeretni, pedig féltem tőle.

Nem csak beléd szerettem fülig, de abba a képbe is, ami a te szemedből tükröződött vissza rám. Szerettem, ahogy szerettél.

Nekünk soha nem számított, hogy milyen nehézre fordultak a dolgok köztünk, mert a végén mindig visszataláltunk egymáshoz. Fogtad a kezem, ha féltem és tudtam, hogy mindig vigyázol rám. Meg is ígérted, emlékszel? Én is vigyáztam rád és szerettelek akkor is, ha olyan arcodat mutattad, amit mindenki más előtt szégyelltél. Aztán lassan minden megváltozott, valahogy csak észrevétlenül átalakult. Egyikünk sem volt már boldog, de egyikünknek sem volt mehetnékje. Végül már ezt hívtuk szerelemnek.

Majd egyszer csak elmentél. Itt hagytál, egyedül, és nem néztél többet vissza rám. Próbáltalak megérteni. Próbáltam elfogadni azt a tényt, hogy ha valaki menni akar, akkor el kell engedni.

 

De mondd meg, kérlek, hogy jutottunk idáig? Hogy lehet az, hogy az a sok szeretet, az az önzetlen szerelem egyszer csak elmúlik? Mondd meg, kérlek, az hová tűnik?

Milliószor tettem már fel ezeket a kérdéseket és sokáig nem találtam rá a választ. Értelmet akartam adni a helyzetnek és a fájdalomnak, de amikor a szíved összetörik, akkor nincs értelme semminek és semmilyen fájdalomnak. Te az első perctől kezdve boldog voltál, ahogy kiléptél az ajtón. A bulik fékezhetetlen csillogása a mai napig elvakít. Ettől vagy boldog, úgy hiszed, ezért érdemes élni. Számomra képtelenség volt mindezt felfogni, de mára már örülök neked. Örülök, ha boldog vagy, mert megérdemled. És túléltem én is.

Volt, hogy a fájdalomtól éjszakákat sírtam át, volt, hogy a hiányod annyira betöltött mindent, hogy legszívesebben üvöltöttem volna, amíg meg nem hallod és vissza nem jössz hozzám. Dühös voltam, hogy neked minden olyan könnyen ment, elhagyni, örökre elfelejteni. Majd egy nap úgy döntöttem, hogy nem élek együtt tovább a fájdalommal, inkább szembenézek vele. Az élet ironikus, mert közben a példaképemmé váltál. Minden egyes reggel, amikor egyedül keltem az üres ágyunkban, csak arra gondoltam, hogy nem érdekel, mennyi időbe telik, egy nap majd én is olyan jól leszek, mint te. Utat mutattál nekem, miközben egy olyan űrt hagytál, amit később betölthetett a fény.

Látod ezt? Már én is mosolygok. Mosolygok, mert megtanítottad nekem azt, hogy sokkal erősebb vagyok, mint ahogy azt valaha is gondoltam magamról.

Melletted sokszor éreztem kevésnek, csúnyának és gyengének magam. Mikor elmentél, mindez csak rosszabb lett, gyenge voltam és megsemmisültem. Úgy éreztem, hogy az élet igazságtalan velem, mert elvette azt, akit a legjobban szerettem. Elvesztettem a hitem, a nyugalmam, és elveszítettem önmagamat is. Nagyon fájt, hogy egyedül maradtam. Aztán egy nap jött egy gondolat.

Ha nem hagysz el, talán sosem néztem volna szembe a saját démonaimmal. Minden nap megküzdöttem velük, olyan erővel kerekedtem felül rajtuk, ami még mindig éltet és hajt előre egy sokkal boldogabb élet irányába.

Köszönöm, hogy megmutattad, mennyi terhet bírok el valójában. Köszönöm, hogy egyedül hagytál akkor, amikor a legkiszolgáltatottabb voltam. Megmutattad, hogy vannak körülöttem olyanok, akik akkor is szeretnek és velem vannak, amikor te már rég nem. Köszönöm, hogy ráébresztettél arra, hogy ha az egész lelkemmel és a testem minden porcikájával képes vagyok igaz szerelemmel szeretni a rossz férfit, akkor képesek leszek megadni mindent annak a férfinak is, akit a sors nekem szán és akinek én leszek az első, nem pedig saját maga.

Mindig azt mondtad, azért vagy az életemben, hogy megtaníts arra, hogy szeressem és elfogadjam önmagam. Köszönöm, hogy ezt a leckét is feladtad, amikor elmentél. Sok időbe telt, de már tudom azt, hogy ha jó vagyok önmagamhoz, mások is jók lesznek hozzám. Ha nem hagysz egyedül, összetörve, a legsötétebb gondolataimmal küszködve, talán sosem találok vissza saját magamhoz. Ahhoz a mosolygós, szeretnivaló, boldog és huncut lányhoz, akibe egyszer te is beleszerettél. Köszönöm, hogy voltál, és köszönöm, hogy szerettél.

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!