Általános feltételezés, hogy a testvérkapcsolat valódi kincs: élethosszig tartó támogatást és barátságot jelent. Ehhez képest a valóság megdöbbentő a kutatások szerint: a testvérek fele alig találkozik.
A többgyerekes szülők általában azt remélik, hogy gyermekeik egész életükben támogatják majd egymást, akkor is, ha ők már nem élnek. Ösztönösen gondolják, hogy testvérek között csakis jó kapcsolat lehet, mintha a vérségi kapcsolat és az együtt töltött gyerekkor egyértelműen ezt feltételezné. De vajon a valóságban is ilyen egyszerű a helyzet?
Számos tanulmány vizsgálta, hogy a testvérek milyen gyakorisággal találkoznak felnőtt életük során. Egy holland vizsgálat 4000 fős mintával dolgozott. A résztvevők 47%-a havonta érintkezett személyesen vagy telefonon testvérével, a többiek viszont sokkal ritkábban. 40 százalékuk csak néhányszor, 13 százalékuk pedig legfeljebb egyszer egy évben vagy egyáltalán nem találkozott testvérével.
Mi áll ennek hátterében?
Legutóbb egy online kérdőív azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy azok az emberek, akik alig vagy egyáltalán nem tartanak kapcsolatot a testvéreikkel, vajon mivel magyarázzák az elhidegülést. A többség családjában jellemző volt a vita és a konfliktus, a szülőktől való elidegenedés. Ez utóbbi gyakran éket vert a testvérek közé: ha egyikőjük rossz viszonyt ápolt a szülőkkel, a másik viszont nem, a két pártra szakadás eltávolította egymástól a testvéreket is.
Egyesek egyenesen mérgezőnek nevezték testvérükkel való viszonyukat, míg mások egyszerűen elhidegülésről, elidegenedésről beszéltek. Akadtak, akik semmiféle kapcsolatot nem tartottak fent testvérükkel, mások az illendőség keretein belül maradva ünnepekkor és szülinapok alkalmával üzenetet váltottak, de ebben ki is merült a kapcsolattartás.
Múlt, jelen, jövő
A vizsgálat szerint a gyerekkori jó testvéri viszony sem garantálja a későbbi szoros kapcsolatot. Sokan számoltak be róla, hogy felnőttkorra meggyengült a korábban erősnek vélt kapocs. A kialakult helyzetről vegyesen vélekedtek a válaszadók: voltak, akiket elszomorított, de akadtak, akikre érzelmileg nem hatott különöseben a megszakadt testvérkapcsolat.
A válaszadók eltérő véleménnyel voltak a kapcsolatok jövőbeni rendezéséről is. Egyesek tervezték, hogy újra felkeresik testvérüket, de voltak, akik ettől elzárkóztak. Ők egykori testvérkapcsolatukat olyan mértékű stressz és csalódás forrásnak élték meg, hogy teljesen kizárták a kapcsolatfelvétel lehetőségét.
Az általános megítélés problémásnak tartja, ha két testvér nem beszél egymással felnőttként, pedig a jelenség korántsem ritka. Sajnos a valóság azt mutatja, hogy a több évtizedes együttélés, a közös családi élmények sem biztosítják, hogy felnőve ez elegendő lesz egy bizalommal teli, szoros kapcsolat fenntartásához.
A szülőktől való leválás gyakran a testvérkapcsolatok végét is jelenti, egyszerűen nincs semmi, ami a jövőben is összetartaná a testvéreket.
Egyes kutatások azzal is magyarázzák a jelenséget, hogy habár együtt felnőni valakivel számos dologra megtanít és lehetőséget ad a személyiség kiteljesedésére, ugyanakkor negatív vonzata is lehet. A testvérek nem csak azt tanulják meg, hogy megosszák egymással a dolgaikat és hogy tiszteljék egymás határait, de gyakran találkoznak az agresszivitással is, mivel a testvérek közti konfliktus elkerülhetetlen.
A gyerekkori kapcsolatok közül a testvérkapcsolatok lehetnek a legterheltebbek érzelmileg, itt fordul elő a legtöbb konfliktus és agresszivitás a kutatók szerint.
Úgy tűnik, sokaknál ez a jövőben oda vezet, hogy inkább ritkítják a találkozásokat vagy egyenesen megszűnik a testvérek közti kapcsolat. Természetesen kivételek mindig akadnak, ne feledkezzünk meg a 47%-ról, akik felnőttként is jó viszonyt ápolnak a testvérükkel.