A legtöbb pár vitatkozik azon, ki a kezdeményezőbb fél, vagy éppen ki, mekkora terhet vállal magára a család egységének működése érdekében.
Barátnőimtől nagyon sokszor hallok hasonlókat. Egyikőjük a múltkor már odáig jutott, hogy azt mondta, inkább elválik, mert most is olyan, mintha egyedül élne, csak biztosítja az ideális feltételeket egy férfi számára is – a közös gyerekeik mellett.
De nem csak a barátnőim mesélnek hasonlót, látom a másik szemszöget a párom által. Sokuknál természetes, hogy gyakran semmit sem segítenek a gyerekek körül, vagy éppen otthon, a háztartásban. Legfeljebb abból veszik ki a részüket, ami fizikálisan már meghaladja az „asszony” teljesítőképességét.
Robert Taibbi szerint nem az a meglepő, hogy nagyon sok családban még mindig ez a régi minta él, hanem inkább az, hogy ezek a férfiak legtöbbször nagyon aktív életet élnek – csak nem otthon. Gyakran tapasztalja, hogy azok a férfiak, akikre kifejezetten passzivitásuk miatt panaszkodnak, a munkájukban rendkívül proaktívak. Mégis hogy lehet, hogy szinte teljesen más férfi megy dolgozni, mint aki este hazaér?
Szexista szerepekben gondolkodnak
A viselkedésük a legtöbbször azokra a régi mintákra vezethető vissza, amelyek manapság már nem állják meg a helyüket. Aktuálisan talán egy átmeneti időszakban vagyunk: ami az egyik párnak már magától értetődő, az a másiknak még nagyon furcsa. A hagyományos, szexista szerepleosztás szerint a férfi egész nap keményen dolgozik, a nő pedig „csak” ellátja az otthoni feladatokat és a gyerekek körüli teendőket. Nem ő a kenyérkereső, nem ő gazdálkodik a pénzzel, ezért nem is ő teszi a legtöbbet a család működéséért, fenntartásáért.
Azok a férfiak, akik így gondolkoznak, nem akarnak mást otthon, mint a jól megérdemelt pihenésüket elölteni. Mindezt gyakran a korábbi, szülői mintákból modellezte a mai felnőtt generáció, vagy eleve olyan kultúrában, családban nőttek fel, ahol a kisfiúk kényeztetése alapvetőnek számított.
Nem is csoda, hogy a gyerekekkel otthonmaradó nők elhanyagoltnak érzik magukat. Aki szülő, az pontosan tudja, hogy ez a szerep nagyon sokáig 0-24 órás munkát jelent. Ha ezt a partner nem becsüli meg (esetleg alá is becsüli), vagy nem veszi figyelembe, mikor a nő is munkába áll, akkor az gyorsan összeütközésekhez és elidegenedéshez vezet.
Még a férfiaknak áll feljebb?
Ez az egész sokszor elharapódzik és nem áll meg az első foknál, azaz a páros tagjai nem ülnek le és beszélik meg azt az új felállást, amit pl. a gyermekáldás eredményezett. Általános, hogy nem megfelelő a kommunikáció a problémákról: egy-egy ilyen beszélgetéssel a korábbi mintákat kellene felülírni, ami nem egyszerű. A felek felváltva sértődnek meg. A férfi azon, hogy a nő házsártos, nem törődik vele úgy, mint régen, nem ad neki elég szeretetet, figyelmet, vagy nem teljesíti házastársi kötelezettségeit. A nő pedig azon, hogy nincs megbecsülve a családban betöltött szerepe, kedvessége kritikába ütközik, és egyébként is hullafáradt, magára sincs ideje, nemhogy a férjére.
Ilyenkor a házasság egyértelműen kibillen az egyensúlyából, aminek kapcsolati hidegháború az eredménye, vagy éppen a harmadik fél bevonása. Mindenki arra vár, hogy a másik változtasson, de a folyamat bizonyosan megöli a szerelmet.
Senki sem akar konfrontálódni
Bár az ilyen kapcsolatok jellemző módon a konfliktusokról szólnak, érdemben senki sem akar nézeteltérésbe bonyolódni. Amikor a férfi a kezdeményezésre gondol, már előre attól tart, hogy a nő elutasító, passzív lesz, esetleg dühös és visszahúzódó, ezért inkább neki se vág az egésznek. Ugyanez megmutatkozik a másik oldalról, a nők is hasonlóan állnak a kérdéshez.
Ha pedig mégis valaki enged, ott van a háttérben a lezáratlan múlt és rendkívül gyakorivá válnak a passzív-agresszív viselkedésminták. A megoldás nem könnyű, mert a problémákat meg kell beszélni, és az alapvető modelleket kell felülírni. Ez pedig gyakran nem megy azzal, hogy az egyik fél enged (ez csak átmeneti, felszínes megoldás) és azzal sem, ha a páros négyszemközt tisztáz néhány dolgot. Könnyű visszaesni az eredi állapotba, a legtöbbször csak szakértő bevonásával lehet a tanult sémákon, látott mintákon felülemelkedni.
Egyébként a szakértő hozzátette, hogy azok a férfiak, akik ilyen párkapcsolatban élnek, nem mindig proaktívak a munkájukban.
Előfordul, hogy tényleg szinte kizárólag a karrierjükre koncentrálnak és a családalapítást, vagy a házasságot egy kipiálandó projektként tekintik, amivel utólag nem kell törődni. A szakértők szerint viszont ugyanennyire jellemző az is, hogy szoronganak a munkájukban éppúgy, mint otthon. Nem kezdeményeznek, hanem elkerülnek, nem, vagy csak rendkívül nehézkesen jutnak előre a ranglétrán és inkább a kényelmes biztosat vállalják.
Ahogy sok más párkapcsolati probléma, úgy a passzivitás is egyben maga a megoldás. Egy tanult válasz, amellyel foglalkozni kell ahhoz, hogy a háttérbe tudjon húzódni és teret engedjen a valódi kapcsolatnak.