Ez a rendkívüli nő 120 bántalmazott elefántot mentett meg – dokumentumfilm készült belőle

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Ez a rendkívüli nő 120 bántalmazott...

Ez a rendkívüli nő 120 bántalmazott elefántot mentett meg – dokumentumfilm készült belőle

Egy sikoly, ami mindent megváltoztatott

Lek Chailert mindössze ötéves volt, amikor először látott elefántot – láncra verve, ahogy fát húzott az erdőből. Akkor még ő is úgy tekintett ezekre az óriási állatokra, mint sokan mások: eszközökre, akik az emberi munkát segítik. De egyetlen hang hatására minden megváltozott.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson

Tizenhat évesen a közeli erdőből egy kétségbeesett elefánt sikolya ütötte meg a fülét. Az állat épp egy árkot próbált átszelni, miközben egy farönköt vonszolt – sikertelenül. A munkások ütötték, szúrták, lőtték csúzlival, hogy engedelmességre bírják.

„Az elefánt rám nézett, és éreztem a félelmét és a dühét. Teljesen tehetetlennek és összezavarodottnak éreztem magam. Nagyon fájt a szívem.” – emlékezett vissza Chailert.

„Mindent megpróbáltam, hogy megszűnjön a sikoltozás, de csak zavartam őket a munkában, így el kellett mennem. Aznap este is, miközben vacsoráztunk, még mindig hallottam az elefánt hangját.” Ez az élmény örökre megváltoztatta az életét.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/6
Következő»
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.