Inkább én
38 éves vagyok, van barátom. Kedves, aranyos, de akárhányszor feljött hozzám, főznöm kellett, mert amint belépett az ajtón, kereste a kaját. Ha nem volt otthon semmi, akkor „összeütöttünk”, azaz én összeütöttem valamit, ami után a mosatlan is rám maradt. Ebből elegem lett és azóta inkább én járok át hozzá, de érdekes módon nem bánja, sőt: örül, hogy nem kell araszolnia a dugóban és parkolóhelyet keresnie. Ahogy ő, én sem viszek soha semmit, bár nehéz megállnom, mert engem úgy neveltek, hogy senkihez ne menjek üres kézzel. Én nem szoktam vacsorázni és ha ő éhes, akkor csinál – vagy rendel – magának valamit és a mosatlan edények is rá maradnak. Sokkal jobb nekem így.
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom





