És Te? Megtaláltad már az igazit? Még keresem az igazit. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő lesz az igazi. Annyira sajnálom, pedig minden jel arra mutatott, hogy ő lesz az igazi. Ismerősek a fenti mondatok? Az igazi megtalálása esetenként valóban hasonlatos egy női misszió teljesítéséhez.
És Te? Megtaláltad már az igazit? Még keresem az igazit. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő lesz az igazi. Annyira sajnálom, pedig minden jel arra mutatott, hogy ő lesz az igazi. Ismerősek a fenti mondatok? Az igazi megtalálása esetenként valóban hasonlatos egy női misszió teljesítéséhez.
Mintha az igazi megtalálása nő létünk első alapvető mérföldköve lenne, és ha ennek teljesítését kipipáljuk, akkor jöhet a többi „misszió”, mint férjhezmenetel, gyerekszülés, karrierépítés, és a szerepeinkkel való zsonglőrködés. Mert az évek múlásával előfordul szerepkáosz, csapnivaló anyák vagyunk és irigylésre méltó üzletasszonyok, az ágyban passzív jégcsapok, és a lepedő helyett a konyhában nyújtjuk női oldalunk maximumát. De a kezdet kezdetén, hacsak nem érte lelkünket egy korábbi gyógyíthatatlan trauma, mindannyian királylányok vagyunk.
A fehér ruha, a mirtuszkoszorú, és a valami kék teljesíteni való feladatként vésődik be a korai női öntudatba. Kislányok magától értetődően jelentik ki, ha nagy leszek, menyasszony leszek. És utána? Utána mindig fáradt leszek, mint anya. Mindent elfelejtek majd, és éjszaka lakkozom a körmeimet. Az igazi megtalálása is egy izgalmas, misztikus, szerelmi révületbe ejtő egyes számú női feladat.
Kiválasztott és irigylésre méltó nőtársunk lesz az, aki megtalálta az igazit, piedesztálra emelkedik, és fel is lélegezhet, mert kipipálhatja a number one feminin feladatot a női lét teljesítménytáblázatán.
Érzelmileg éretlen, bimbózó nőies öntudatunk kezdetén azonban számos nem megfelelő emberrel hoz össze a sors. Kezdetben lehet, hogy nincsenek kifejlett lélekszenzoraink, mégis a valami nem stimmel okozta kényelmetlen diszkomfort érzet később szorító, fullasztó tüneteket okoz, és egyre inkább fojtogató az együttlét, szabadulnánk, messzire menekülnénk. Szembejön például a nőcsábász rosszfiú, vagy a narcisztikus macsó, aki csak önmagát szereti.
Az örök nőcsábász mellett egy idő után szürke, színeit vesztett, önbizalom hiányos, önértékelést vesztett egérkének érezzük magunkat, mert egy visszaeső, beteges szoknyavadász mellett pokol az élet. Az örök hódító folyamatos, állandó önmegerősítésre vágyik, és súlyos önbizalomhiányt kompenzál. Veszélyes kurafi, mert átver, hazudik, megcsal, és orrunknál fogva vezet bennünket.
Forrás: Nebojsa/depositphotos.com
Tökéletesen álcázza magát, ösztönösen tudja, milyen viselkedésmintákat vegyen fel, hogy hatósugarába merészkedjünk. Aztán ott van az életkezdési válságban szenvedő, örök egyetemista, aki még nem vált önálló, céltudatos, álmait megvalósítani is képes, érzelmileg felnőtt férfivá. Mentsége mindig van, például az önmegvalósítás, rózsaszín álmok, befuccsolt projektek, elúszó milliók. Hogyan volna képes másokért felelősséget vállalni, ha önmagáért képtelen?
Egy érzelmileg éretlen nőnek felületes listája van a tökéletes partnerről. Így néz ki: gazdag, szexi, népszerű, trendin öltözködik, és több mint 180 centi magas. A felnőtt nő listája ilyen: tisztességes, kedves, ambiciózus, motivált, empatikus, érzelmileg és értelmileg intelligens. A gazdagság igénye gyakran csak a legutolsó helyen áll. Életünk során lehet, hogy rengeteg potenciális igazival találkozunk.
Bennünk van a lehetőség, ott lakozik bennük az igazi génje, mégsem vesszük észre, figyelmen kívül hagyjuk.
A felállított kritériumrendszer szigorú, szorongatjuk a kezünkben a listát, árgus szemekkel pásztázzuk a pro és a kontrát. Valójában semmitmondó szempontok alapján döntünk, és néha fogalmunk sincs a tényről, hogy életünk nagy lehetőségét hagyjuk veszendőbe.
A csalódott, igazi-is-lehetne férfipéldány egy ideig még szomorú kutyaszemekkel néz ránk, majd nála is aktiválódik a felejtés folyamata, végül továbbáll. Az idő azonban telik, és a biológiai óránk fülsüketítően fújja azt a kellemetlen ébresztő dallamot. Kiválasztunk valakit a jelentkezők közül, aki valahol a lista alján kuksol, és kétszer több nála a kontra, mint a pro. Annyi érv szól ellene, hogy anyánk le akarja mondatni az esküvőt, az öcsénk pedig bombariadót akar kreálni aznapra az anyakönyvi hivatalban. Mi mégis felvesszük a hófehér extravagáns csipkeruhát, kölcsönkérjük a gyöngyös fülbevalót és azért is kék lesz a cipőnk. Amúgy rendes a srác, és egyébként is itt van az ideje. Itt van az ideje?
Annak, hogy minek van itt az ideje, egyedül és kizárólag mi határozzuk meg. persze ekkor még fontosabb annak a fránya biológiai órának az elhallgattatása. Ezekben a pillanatokban valójában még mindig toporzékoló, elvárásoknak megfelelni akaró kislányok vagyunk. Ekkor még fogalmunk sincs, mi az a tudatos párválasztás, csupán sodródunk az eseményekkel.
Később azonban, amikor valóban éjjel lakkozzuk a körmeinket és vizes törölközővel a fejünkön zuhanunk be félájultan az ágyba, a mellettünk horkoló férfire nézve rádöbbenünk, hogy addig csiszolódtunk és formálódtunk az évek során, hogy valóban igazit csináltunk belőle. Az igazi címet elért, csöppet sem tökéletes, ám annál szeretni valóbb férfiegyed álmában is átölel minket, és valami olyasmit motyog, hogy hol voltál ilyen sokáig, szívem. Boldogan formálódunk kis kiflivé, akkor és ott megállítanánk az időt, mert nem volt még ennél lélekmelengetőbb pillanat. Még az esküvőn sem, ahol királynők voltunk a tökéletes nap varázsában megfürödve, ám valójában halálosan féltünk, mibe is vágunk bele.
A megfelelő ember sokszor álruhában jár, és nem ölti magára azon tulajdonságok nagy részét, amelyeket a női kritériumrendszerek burkoltan alapfeltételként megjelölnek.
Mindezek ellenére előfordul, hogy a megfelelő ember kizárólag a mi szemünkben vált tökéletessé, lehet belőle igazi, lehet ő a nagy Ő, Mr. Big, Prince Charming, és ő lehet az ideális férfi számunkra. Csak a szerencsén múlik, hogy rátaláljunk a megfelelő emberre? Nem hiszem.
A női tudatosság, a kapcsolati érzékenység ugyanúgy fejleszthető, tanulható, mert mindannyian felelősek vagyunk önmagunkért, és sorsunk alakulásáért. Húzzuk meg a határt, és egyszer és mindenkorra nőjünk ki a rosszfiúkból. Ismerjük fel az agresszort, a bántalmazót, a javíthatatlan nőcsábászt, a motiválatlan mama kedvencét, a cél nélküli, lusta kanapéhuszárt, a kötelékfóbiást, a kapcsolatfüggőt vagy a szimplán lúzert.
Elégedjünk meg inkább a születésnapunkat, és évfordulóinkat észben tartó, gondoskodó, védelmező, dominanciáját nem harsányan közvetítő rendes fiúval. Eleinte pislogva csodálkozunk a furcsa idegenre, aki telefonál, amikor megígéri, valóban ott van, ahol mondja, nem mondja le a találkozót az utolsó pillanatban, figyel ránk, meghallgat, és mellettünk áll egészségben, betegségben, jóban és rosszban. Nincs nyers, durva férfierő, csak erőt, magabiztosságot és őszinte szerelmet sugárzó jó Ember.