A hétköznapok során nagyon függetlenek, és mindig tudják, mit akarnak. Nem hagyják, hogy szórakozzanak velük, megmondják a véleményüket, és nem félnek attól, hogy mit gondolnak róluk mások. Határozottak, és megtanulták már, hogy a saját boldogságukért ők felelnek. Az erős nőket épp ezért már messziről fel lehet ismerni, és hamar kivívják a többiek tiszteletét.
A randizgatás viszont nem az erősségük. Mivel vannak szabályaik, és nem mennek bele csak úgy bármilyen kapcsolatba, nehezen találnak olyan partnert, aki megfelel az elvárásaiknak. Nem csak azért, mert tisztában vannak az értékeikkel, hanem azért is, mert nem akarnak újra csalódni.
Ha valakinek esélyt adnak, komolyan is gondolják a dolgokat, és őszintén meg is nyílnak a párjuk előtt. Nem félnek sebezhetőnek látszani, nem hazudnak, és az érzéseiket ténylegesen ki is mutatják.
Ezért amikor valaki minden igyekezete ellenére is szakít vele, az egy erős nő szívét rengeteg darabra töri. Igen, ő is fog sírni, és lehet, hogy egy jó darabig maga alatt lesz. Persze ettől függetlenül tudja, hogy ő maga értékesebb ennél a kapcsolatnál, a szakításnál, és muszáj lesz felülemelkednie a történteken. Hogy sokkal jobbat érdemel ennél, és ha valaki nem képes megbecsülni őt, az nem a Nagy Ő. De ez nem megy egyik napról a másikra. Olvass még a témában
„Mindent odaadtam, de cserébe nem kaptam semmit” – Magányosnak lenni egy kapcsolatban rosszabb, mint egyedül
„Nem számít megcsalásnak, mert akkor már szakítani akartam veled” – A legröhejesebb kifogások félrelépésre
A holdjegyed megmutatja, mi a valódi szeretetnyelved
Bátran szélesítsd ki az életkort! – Társkereső tippek, amiket rég tudnunk kellene
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






