Érezted már úgy, hogy bizonyos emberekkel kész kínszenvedés egy beszélgetés? Nem is a témája miatt, sokkal inkább a személy tehet róla. Egy öt perces beszélgetés után úgy érezheted, mintha tíz évet öregedtél volna és akár egy dementor a Harry Potter-ből, teljesen leszívott. Itt a gyógyír ezekre a helyzetekre!
Kik azok az energiavámpírok?
Röviden úgy lehetne behatárolni őket, hogy azok az emberek, akik leszívnak, nem töltenek vissza és csakis saját magukkal vannak elfoglalva. Egy beszélgetés attól lesz igazán jó, melyet mindkét fél élvezhet, ha kölcsönösségen alapszik. Mesél valamit az egyik, mire reagál a másik, majd fordítva.
Kivételt képeznek persze azok az SOS esetek, amikor a legjobb barátunk hisztérikus rohamot kapva próbálja elmesélni, hogy mivel borította ki az éppen aktuális pasija. Ekkor hagyhatjuk hosszasan beszélni, mert ilyen esetekben legtöbbször csak arra van szükségünk, hogy valakinek kiönthessük a szívünket.
Sokszor még a válasszal sem foglalkoznak, csakis önálló monológjukkal. Még csak fel sem tűnik számukra, ha túl sokat beszélnek, ez a lényük része. Mindeközben te úgy érezheted, hogy a téged körülvevő fény elhalványul, beszürkülsz és csak a menekülési útvonalra tudsz koncentrálni.
Hogyan érzékelheted őket?
Egyszerű, ha egy ember társaságában jól, energikusan érzed magad, akkor töltitek egymást, kölcsönös a kapcsolódás. Ha, viszont ennek az ellenkezőjét érzed, vagyis meggyötörtnek és letörtnek, akkor éppen rákapcsolódtál egy energiavámpírra. Jobban mondva, ő rád.
Furcsa, paradox helyzet, hogy bár az energiavámpírok legtöbbször világméretű katasztrófákat élnek át életükben, mégis folyamatosan pörögnek és látszólag teljesen jókedvűek. Nos, a magyarázat egész egyszerű, mivel mások energiáit elszívva töltekeznek és ezáltal az őket körülvevő környezetből táplálkoznak. Közben pedig nem veszik észre, hogy ezzel mennyit ártanak másoknak, jobban mondva azoknak, akik még nem tudják olyan erőteljesen kivédeni őket.
Hármas alapszabály a vámpírok ellen
- Felismerés: A legfontosabb, hogy már időben felismerd az energiavámpírokat. Még, ha nem is mondanád magad jó emberismerőnek, csak hallgass a belső megérzéseidre és tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Jól érzem magam a társaságában?” Hallani fogsz egy nagyon egyértelmű IGEN, vagy NEM választ és ez legyen a te belső iránytűd az emberekhez. Ezt már a beszélgetésetek elején tedd fel magadnak és soha ne nyomd el magadban a belső hangot, mert az a te lelki épégedbe kerülhet.
- Támadás: Természetesen nem fizikai támadásra gondolunk, inkább egy jól irányzott kérdésre, amitől garantáltan biztosra veheted, ha energiavámpírral van dolgod. Egyik jellemző tulajdonságuk, hogy imádnak magukról beszélni és az összes lelki terhüket áthárítani a másikra. Ezen a ponton légy résen és sajnálkozás, vagy együttérzés helyett, tegyél fel neki egy kérdést magaddal kapcsolatban, vagy csak tereld a témát magad felé, ami már biztosan nem lesz számára komfortos, hiszen az már nem róla szól.
- Futás: Miután meggyőződtél arról, hogy energiavámpírral van dolgod, nincs más tennivalód, mint elfutni abból a helyzetből a saját lelki békéd érdekében. Mégis kinek van kedve egy beszélgetés után teljesen leszívva folytatni a napot, miközben a másik jól kivette belőlünk az összes energiánkat? Ne légy szégyenlős megszakítani egy beszélgetést és lelépni, magadat választva a szituációban. Lehet, sőt biztosan nem fog tetszeni a vámpírnak, de légy nagyon büszke magadra, hogy megóvtad a lelki egyensúlyodat egy vérszívótól.