Nézőpont kérdése
Szakítottam a vőlegényemmel 32 évesen és mindenki sürgetett, hogy addig keressek új partnert, amíg „még kinézek valahogy, mert 40 felett már késő lesz.” (A nagynéném fogalmazott ilyen kedvesen.) Közöltem vele, hogy szerintem boldogabb leszek egyedül és azóta sincs szándékomban férjhez menni, mert csak akkor tartok igény egy férfira, amennyiben jobbá teszi az életemet és ez úgy látszik, megugorhatatlan feladat.
Most 45 éves vagyok és tökéletesen elégedett az életemmel: imádom a karrierem és van egy laza, de kellemes ’barátság extrákkal’ viszonyom. A női rokonaim csodálják, hogy milyen jól nézek ki, majd ugyanezzel a lelkesedéssel súgnak össze a hátam mögött, hogy „kiöregedtem a piacról és pártában maradtam.”