Hatalmas döntés volt számunkra, hogy a rendezett kis életünkbe egy mindent rágó, mindenhova pisilő-kakiló kiskutyát engedjünk. Most már persze úgy gondoljuk, nem lenne élet az élet nélküle. Megnyugtat a szuszogása, örömmel tölt el bennünket, ha mellettünk van, és persze sok vesződséggel, lemondással jár, mégsem csinálnánk vissza a világ minden kincséért sem.
Az első lépések
Nálam évekig tartottak, mivel már jó régen szerettem volna kutyust. Gyermekkorom óta mindig volt kutyám, és kicsit furcsa volt a kutyamentes élet. A férjemmel viszont úgy döntöttünk, gyerek mellé csak akkor jöhet, ha már érzik a felelősséget. Így vártunk. Egyészen idáig. Az az egy biztos volt, hogy menhelyről szeretnénk örökbe fogadni, viszont azt is tudtuk, hogy első családi kutyának nem szeretnénk felnőtt kutyust. Találtam egy egyesületet, akik kölykök mentésével foglalkoznak, elkezdtem figyelni az oldalukat, és egyszer csak megláttam őt. Tudtam, hogy mindenkinek nagyon tetszik majd, és persze nem is volt kérdés, amikor a gyerekek és a férjem is megpillantották a fényképet. Másnap hozhattuk haza az új szőrös családtagunkat.
