Érdekes
Már ötévesen etettem cumisüvegből az öcsémet. Bárhol játszottunk a barátaimmal, én cipeltem őt magammal, mert a szüleim mindig kiadták, hogy vigyázzak rá. Iskolából hazafelé a többiek még elmentek a parkba, vagy focizni, de nekem sietnem kellett az oviba öcsiért. Hazavittem, ettünk, amit főztem – korán megtanultam használni a tűzhelyet – és estig együtt voltunk, játszottunk, amíg anya és apa haza nem ért. Nekem ez természetes volt és eszembe sem jutott, hogy ez kizsákmányolás lett volna, amíg az egyik barátnőm rá nem döbbentett. Ő egyke és soha nem kellett vigyáznia senkire. Azt mondja el sem tudja képzelni, hogy bírtam így elviselni a gyerekkoromat. A legszomorúbb az egészben az, hogy az öcsém nem is tartja velem a kapcsolatot. Felnőttként egy önző férfi lett, aki a mai napig a szüleim kedvence és senki mással nem törődik, csak magával.
Lehet, hogy egyszer elmondom majd a szüleimnek, hogy – a semminél – jobban értékelhették volna a segítségemet…
