Irányított áramlás – vagy elveszett varázs?
Ami igazán meglepett, az maga az állítás menete volt. Itt minden fedetten történt – tehát nem beszéltük meg előre, kinek miről állítunk. (Ezt én kifejezetten szeretem.) De míg az én megszokott közegemben mindenki bekapcsolódik valamilyen módon a folyamatba – akár állítóként, szereplőként vagy csak tértartóként –, addig itt előre kijelöltük számokkal vagy álnevekkel, ki kit fog képviselni.
A saját terapeutámmal is volt már ilyen típusú állításunk, de az mindig rövid, célzott, „irányított” állítás volt. Ráadásul inkább csak akkor használtuk, ha egy nagyobb állítás valamelyik részletére nem derült fény. Itt viszont minden állítás így épült fel az elejétől a végéig – és ez nekem furcsa volt. Nem rossz, csak túlszabályozott.
Mintha az a spontaneitás, ösztönösség, az a bizonyos áramlás, amit annyira szeretek ebben a módszerben, teljesen eltűnt volna.
Olvass még a témában
Nem hagyhattam, hogy az érzéseim vezessenek, hogy belépjek egy-egy szerepbe pusztán azért, mert megmozdított bennem valamit. Pedig számomra pont ez a legfontosabb része az egész folyamatnak – és most ez az élmény egyszerűen hiányzott.
