A kenguruzás, vagyis a szülő bőrének közelsége szó szerint a gyerekek életét mentheti meg azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elég inkubátor.
Az alacsony súllyal világra jött koraszülöttek sokféle problémával szembesülhetnek születésük után. Testzsír-készlet nélkül komoly küzdelmet jelent a saját testhőmérsékletük szabályozása, és gyorsan elveszítik a hőt. Az inkubátorokra azért van szükség, hogy állandó hőmérsékletet tartsanak fent a piciknek.
Azáltal azonban, hogy a csecsemőt függőleges helyzetben rögzíti az anyja mellkasán, így a bőrük közvetlenül érintkezik, az anya képes megosztani testhőjét, hogy stabil hőmérsékletet tartson fenn a picinek. Ezzel drámai módon csökkenti a hipotermia kockázatát az első életnapokon.
A kenguru módszer használatát legelőször két gyermekorvos javasolta még 1978-ban, a kolumbiai Bogotában, hogy ezzel csökkentsék a túlterhelt koraszülött-osztályokon az inkubátorok igénybevételét.
A módszert a mai napig sikerrel használják olyan országokban, ahol nem elégséges a kórházak felszereltsége, és nincs elég inkubátor a koraszülött babák számára. Hatékonysága miatt a „kenguruzás” a nyugati országokban is egyre népszerűbb.
A bogotai kórházba, ahol a módszert először bevezették, évente körülbelül 11 000 csecsemőt szállítottak. Sajnos igen magas volt a halálozási arány ezen újszülöttek körében.
Annak érdekében, hogy enyhítsék az inkubátorok iránt felmerülő sokszoros igényt, amit a kórházban nem tudtak mindig kielégíteni, az orvosok azt javasolták, hogy az alacsony születési súlyú csecsemők anyái folyamatosan létesítsenek bőrkontaktust a csecsemőkkel. Az így gondozott csecsemők halálozási aránya alacsonyabbnak tűnt, és a személyzet a legkritikusabban beteg csecsemőkre is koncentrálni tudott.
A mai napig népszerű módszer
Amikor az eredményeket 1983-ban közzétették, azonnal felkeltették a nemzetközi figyelmet, és az ENSZ Gyermekalapja (Unicef) széles körben népszerűsítette az eljárást. Kezdetben aggodalmak merültek fel a vizsgálat robusztussága és a halálozási adatok rögzítésének módja miatt. A későbbi kutatások szerte a világon alátámasztották ezeket a kezdeti eredményeket.
Miután a világ különböző országaiban elfogadták és használni kezdték, a tudomány még többet tudott meg a kenguruzás lehetséges előnyeiről. Számos vizsgálat mutatott rá, hogy nem csak a halálozási arányban, hanem a koraszülöttek későbbi betegségében is jelentős javulás érhető el ezzel a technikával.
Az állandó kontaktus – ami nagyjából napi 18 órát jelent, és amiből az apák is vállalhatnak magukra – emellett segíti az agyi fejlődést. A kenguruban hordott babák nyugodtabbak, jobban is alszanak a kutatások szerint.
Antin Ehi, egy 40 éves lagosi anya, akinek áprilisban idő előtt született a lánya, örömmel fogadta a lehetőséget, hogy ilyen közel legyen a babájához, aki az Ehi nevet kapta.. A lagoszi Anya- és Gyermekgondozási Központ munkatársainak segítségével Antin Ehi megtanulta újszülött lányát a mellkasához rögzíteni egy vászonnal, amint az állapota stabilizálódott.
„Soha nem hallottam igazán ilyesmiről, amíg nem kerültem ebbe a helyzetbe” – mondta a nő a BBC-nek. „És őszintén szólva, nagyszerű élmény volt. Rendszerint felvettem egy hálóinget és az alá tettük be a babát, hogy érezze a testmeleget. Vicces volt, de nagyon kellemes érzés is. Egész nap elvan itt. Ha egyszer a mellkasodra helyezed őket, megnyugszanak. Nem zavarnak. Csak teljesen ellazulnak.”