– Én inkább azt javaslom, keresd. Méghozzá alaposan! Először is döntsd el, mi az, amire pontosan igényt tartasz egy pasiban, aztán rajta! Ha nincs elég hímnemű a környezetedben, kalandozz másfelé! Sok úriember lelkesedik a művészetekért, a jógáért vagy bármilyen csoportos hobbiért, mint ahogy nőként nem ciki részt venned csapatsportokban, számítógép-tudományi körökben vagy bármilyen „fiús” elfoglaltságban. Nem árt, ha rögzítesz legalább 3, maximum 8 kritériumot, aminek a jelöltednek meg kell felelnie – vélekedik Rebekka.
🎥 Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint
A Valentin-napi pármizéria talán mély nyomot hagyott a lelkedben. Talán nem is érdekel. A lényeg, hogy Dr. Rebekka Grun közgazdász csokorba szedte az egyedülállóknak leggyakrabban hangoztatott örökzöld tippeket, és elmondta, miért nem állják meg a helyüket. Így legközelebb már felkészülten érkezhetsz a párkapcsolati státuszod firtatásával kezdődő családi összejövetelekre…
„Akkor találod meg, amikor nem is keresed!”
„A boldog kapcsolathoz először magaddal kell jóban lenned!”
– Ezt legalább részben igaznak tartom, de ne felejtsük el, hogy a szingliléthez még inkább jóban kell lenned magaddal, hiszen nem számíthatsz éjjel-nappal valaki másnak a társaságára. Nagyon fontos, hogy tisztázd, mi tesz téged boldoggá egy párkapcsolatban, s mi nem. Lehetőleg, még mielőtt sor kerülne az átélésre! A párkeresés sosem zökkenőmentes, ezért előfordulhat, hogy alkut kell kötnöd magaddal, hogy megkaphasd, akit érdemelsz – figyelmeztet Dr. Grun.