Amikor kicsit voltam, és nem ismertem a naptárat, a halottak napi temetőjárás mindig váratlanul ért. Nem beszélgettünk róla előre, mint a karácsonyról vagy a Mikulás érkezéséről, egyszerűen csak egy őszi napon azt kezdték szervezni a felnőttek, hogy hány órakor és kinek az autójával induljunk a temetőbe.
Gyerekfejjel mindez nagyon izgalmasnak hatott. Nem voltak még saját „halottaim”, vagyis voltak, de nem ismertem őket, vagy nem emlékezhettem rájuk, így abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ismertem a maguk után hagyott történeteket, de nem érezhettem a hiányukat. Nem éreztem még fájdalmat miattuk, csak örültem, hogy már ismerem az utat a sírokig, oda, ahol az én dédszüleim nyugszanak, mintegy kiterjesztett család, valaki, akik hozzám tartoznak, még ha nem is lehetnek velem.
A temetőben rendesen kellett viselkedni, de nem emlékszem, hogy valaha ránk kellett volna szólni. Gyerekként is éreztük a hely magasztos hangulatát, gyönyörűek voltak a gyertyák és kedves látványt nyújtottak a sírok között beszélgető régi ismerősök, de szépek voltak még a szomorú arccal, némán álló, vagy halkan zokogó friss gyászolók is. Ma már tudom, hogy talán azért, mert bánatukkal együtt a szeretetet is láttam rajtuk. Olvass még a témában
Nem azért voltak szomorúak, mert elvesztettek valakit. Azért voltak szomorúak, mert szerettek.
Felnőttként is megmaradtak a gyerekkori érzések
Szerencsésnek mondhatom magam, mert már bőven felnőtt voltam, amikor az első szerettem elvesztése engem is utolért.
A fájdalom ettől persze nem volt kisebb, és bár boldog vagyok, hogy aki végig mellettem állt, míg felnőttem, aki egész életemben az egyik legfontosabb támaszom, bizalmason volt, akitől a feltétel nélküli szeretetet kaptam, életem sok fontos pillanatában ott lehetett, a hiányát minden nap érzem. Örülök, hogy ilyen sokáig velem maradhatott, és tudom, hogy bármeddig maradt volna, sosem lett volna elég.
A halottak napja azóta más, de különös módon megmaradt az ünneppel járó áhítat és a csendes öröm.
Ha van, akire emlékezhetek ezen a napon, ha van, akinek fáj a hiánya, az nem csak azt jelenti, hogy elvesztettem valakit. Azt jelenti, hogy volt valaki, akit szerettem, akit szeretek. A szeretet itt maradt. Ezt jelzi a fájdalom. Csekélyke ár, amit fizetnem kell azért, hogy ő az életem része lehetett.
