Az idő nem gyógyít, nem feledtet, de segít a jóra emlékezni
„Nem lesz kevésbé fájdalmas, de könnyebb lesz. Idővel elkezdesz majd a jó dolgokra emlékezni” – vigasztalt egy barátnőm nem sokkal az után, hogy a nagyapám meghalt. Akkor még hihetetlennek tűnt, de végül igaza lett.
Mindegy, hány hét, hónap, év telik el, a hiányát nem érzem kevésbé. Nem fog kevésbé fájni az, hogy nincs itt, hogy nem hívhatom fel, hogy nem mesélhetem el neki, ha történik velem valami, hogy nem tudom megmutatni neki a lányomat.
De ahogy telik az idő, amikor rágondolok, nem az a tikkasztó nyári reggel jut eszembe, amikor a telefon csörgésére ébredtem, és valahogy rögtön tudtam, hogy vége van.
Olvass még a témában
Sokkal többször jut eszembe az, ahogyan nevetett. Egy vicc, amit csak mi ketten értettünk. A mozdulat, amivel megigazította a kisasztalon heverő újságokat, hogy az élükkel pontosan összesimulva feküdjenek egymáson. A papírhajó-flotta, amit együtt hajtogattunk, és amihez kemény papírból teljes legénységet vágott ki nekem.
A fájdalom nem lesz kisebb. De már nem az lesz az első, ami eszembe jut, ha rá gondolok. Már nem a veszteség érzése a legerősebb, hanem a hála, hogy az életem része lehetett.