Átéreztem a születésed fájdalmait: küzdöttél az életedért, miközben összepréselődtél, elájultál a fájdalomtól, a vakító fény bántotta a szemed, az ideges kiabálás szinte elviselhetetlen volt, megrémítettek a hangos zajok, a hidegtől borzongtál, és csak még több hideg kéz, hideg és durva felület következett, ütögettek, lógattak, paskoltak, és pakoltak ide-oda, azonnal elvágták a köldökzsinórodat, amivel megfosztottak az éltető levegőtől. Én úgy érzem, hogy ebben semmi emberséges, semmi emberhez méltó nincs. Szerintem lehet ezt másképpen, és nem kellenek hozzá különleges dolgok vagy műszerek. Ami kell az a csend, a lelassulás, a megértés, a figyelmesség és a szeretet.
Mindannyiunk érdekében, a jövőnk érdekében kérlek titeket, hogy bánjunk egymással emberségesen.
Mindannyiunknak kijár az emberséges bánásmód, ez nem a pénztől vagy a felszereltségtől függ, ez rajtunk múlik. Emlékszel anyu, arra gondolok, amit múltkor olvastál: „Úgy cselekedjetek az emberekkel, amint várjátok, hogy ők cselekedjenek veletek.” Ez nagyon megragadt bennem és bárki is mondta, szerintem értette a lényeget. Láttam, hogy édesanyád is mennyit szenvedett, kiszolgáltatottnak érezte magát abban a méltatlan helyzetben, de félt, nem mert szólni, ellentmondani, kérni, belenyugodott és elfogadta, hogy ennek úgy kell lennie. Ez egyszerűen nem igaz! Olvass még a témában
Szeretném, ha veled már másképpen történne, szeretném, ha neked lenne bátorságod beszélni a doktorbácsival és megkérnéd arra, hogy változtassunk ezen a rettenetes megszokáson. Higgy nekem, ez mindannyiunk érdeke, majd ő is belátja. Segíts neki, magyarázd el, hogy megértse, mi történik velünk igazából. Én bízom benne, hogy őszinte szavaid meg fogják érinteni a lelkét.