Amennyiben ez a „levél”, film lenne, szerepelne benne, az „Igaz történet alapján” készült mondat. Tehát ha eljutottak a szívedig ezek a sorok, akkor már tudod, hogy nem fikció, hanem valóság.
Drága Anya!
Itt vagyok. Érezlek és hallom a hangodat. Mindent hallottam, amit nekem mondtál, mindent hallottam, ami körülöttem történt. A gondolataidat is hallottam, mindig mindent hallok és érzek a magam módján. Köszönöm a szeretetteljes gondolataidat és érzéseidet. Köszönöm, hogy mindig vigyáztál rám, éltettél és tápláltál.
Kezd szűkössé válni számomra ez a hely, úgy érzem, hogy hamarosan el kell hagynom ezt a kellemes, otthonos, meleg és békés „itt-et” és valahova máshova mennem. Mielőtt ez megtörténne, szeretném elmondani neked ezeket, mert lehet, hogy később nem lesz rá alkalmam. Kérlek hallgass végig most figyelmesen.
Anyu, van valami, ami most kicsit még aggaszt, mert láttam az emlékeidet a születésedről. Így megértelek, megértem a félelmeidet, az aggódásodat. Azért szólok most hozzád, mert nagyon fontos mondanivalóim vannak számodra és szeretném, hogy megnyugodj, mert minden úgy lesz, ahogy történnie kell. A természet intelligenciája mindent tökéletesen elrendez.
Kicsit még én is félek, olyan kiszolgáltatottnak érzem magam, és nem tudom mi vár rám odakint, de remélem, hogy te ott leszel velem. A zsigereimben azt érzem, hogy valami ominózus közelít. Attól tartok nem olyan könnyű eljutni az „ott-ba”. Ez az út mindkettőnknek nagyon nehéz lesz és fájdalmas. Az értékes dolgok születéséhez hozzátartozik a fájdalom, de ennek nem feltétlenül kell szenvedésbe átcsapnia. Nincs baj a fájdalommal. Azt vállalom. Elfogadom, hogy az élet része. Túl lehet élni és erősebbek leszünk általa.
Úgy hiszem, valami nagy dologra készülünk, mi ketten, meg persze a doktorbácsi. Hallottam, hogy sok mindent megbeszéltetek, de még mindig kicsit nehéz elképzelnem. Olyan izgalmas, hamarosan kikerülök innen és végre találkozunk. Úgy szeretnélek már látni téged és apát is, már olyan régóta várok és készülök a veletek való találkozásra. Hamarosan elindulok felétek. Figyelj csak anya, kérlek, ne haragudj, ha közben fájdalmat okozok neked. Én nem akarok neked fájdalmat okozni. Majd nagyon vigyázok, jó?
Van még néhány titkos dolog, amit szeretnék neked és a doktorbácsinak üzenni. Tudom, hogy egy nagyon felkészült és jószándékú ember, de ha hallgat rám, akkor ezentúl még jobban, még humánusabban segíthet majd a hozzám hasonlóknak. Volna hozzátok néhány kérésem, mert azt szeretném, hogy a lehetőségekhez képest minél jobban érezzük magunkat. Igazán „megünnepelhetnénk” a 0. születésnapomat. Mit szóltok hozzá? Én ott LESZEK, és titeket is meghívlak. Jöhet apu is. Jó lenne, ha ő is velünk lehetne, ha mind együtt élnénk át ezeket a pillanatokat.
Anya, arra kérlek, adjuk meg a módját, és közben őrizzük meg a méltóságunkat. Én is ugyanolyan érző emberi lény vagyok, mint ti odakint. Mindenről tudok, mindent hallok, mindent érzékelek, mindent átélek, ami velem történik. És EMLÉKEZNI FOGOK MINDENRE, ami a születésemkor történik. Éppen ezért szeretném, hogy ha a külső világba csöppenésem egy szép emléket hagyó, különleges esemény lenne. Ugye számíthatok rád, hogy segítesz nekem ebben?
Átéreztem a születésed fájdalmait: küzdöttél az életedért, miközben összepréselődtél, elájultál a fájdalomtól, a vakító fény bántotta a szemed, az ideges kiabálás szinte elviselhetetlen volt, megrémítettek a hangos zajok, a hidegtől borzongtál, és csak még több hideg kéz, hideg és durva felület következett, ütögettek, lógattak, paskoltak, és pakoltak ide-oda, azonnal elvágták a köldökzsinórodat, amivel megfosztottak az éltető levegőtől. Én úgy érzem, hogy ebben semmi emberséges, semmi emberhez méltó nincs. Szerintem lehet ezt másképpen, és nem kellenek hozzá különleges dolgok vagy műszerek. Ami kell az a csend, a lelassulás, a megértés, a figyelmesség és a szeretet.
Mindannyiunk érdekében, a jövőnk érdekében kérlek titeket, hogy bánjunk egymással emberségesen.
Mindannyiunknak kijár az emberséges bánásmód, ez nem a pénztől vagy a felszereltségtől függ, ez rajtunk múlik. Emlékszel anyu, arra gondolok, amit múltkor olvastál: „Úgy cselekedjetek az emberekkel, amint várjátok, hogy ők cselekedjenek veletek.” Ez nagyon megragadt bennem és bárki is mondta, szerintem értette a lényeget. Láttam, hogy édesanyád is mennyit szenvedett, kiszolgáltatottnak érezte magát abban a méltatlan helyzetben, de félt, nem mert szólni, ellentmondani, kérni, belenyugodott és elfogadta, hogy ennek úgy kell lennie. Ez egyszerűen nem igaz!
Szeretném, ha veled már másképpen történne, szeretném, ha neked lenne bátorságod beszélni a doktorbácsival és megkérnéd arra, hogy változtassunk ezen a rettenetes megszokáson. Higgy nekem, ez mindannyiunk érdeke, majd ő is belátja. Segíts neki, magyarázd el, hogy megértse, mi történik velünk igazából. Én bízom benne, hogy őszinte szavaid meg fogják érinteni a lelkét.
Anya, most csak rád számíthatok, kérlek, nyugtass meg, hogy beszélsz vele és elintézitek még ezeket a tennivalókat, mielőtt indulok.
Szeretném, hogy megnyugtató csend legyen a szobában és puha félhomály. Beszéljetek halkan, és csak akkor, amikor feltétlenül szükséges. Ha kicsit furán viselkedem, nyugodjatok meg és várjatok egy- két pillanatot, hogy magamhoz térhessek a sokkból, erőt gyűjthessek és alkalmazkodhassak a külvilághoz. A természet bölcsen teszi, amit kell, szükségtelen aggodalmaskodnotok. A pillangónak sem szabad segíteni, mert ha nem a saját erejéből küzdi ki magát a burokból, sosem lesz életképes, sosem tud majd repülni. Legyetek készek segíteni, de engedjétek a folyamatot a maga módján történni, engedjétek, hogy megtegyem, amit nekem kell. Bízz bennem, én harcolni fogok az életért, azért az életért, amit tőled kaptam. Figyeljetek éberen, és csak akkor lépjetek közbe, ha elkerülhetetlen.
Nagyon érzékeny vagyok, ezért örülnék, ha finoman fognátok meg és óvatosan bánnátok velem. Számomra jobb, ha nem vágják el azonnal a köldökzsinórt, hanem megvárják, míg abbamarad a pulzálása. Ez sokat segítene, mert akkor nem kellene fuldokolnom, amíg elkezd működni a tüdőm. Mondd meg a doktorbácsinak, hogy legyen türelmes, ne ütögessen, mert meg fogok tanulni lélegezni magamtól. És még valami, megfogadtam, hogy nem fogok sírni, mert a keserves bömbölés a szenvedés megkérdőjelezhetetlen jele. A sírás nem normális reakció. Szóval ne lepődjetek meg, mert ha ilyen kíméletesen bántok velem, és megteszitek, amiket kértem, teljesen szükségtelen lesz. Én bízom bennetek.
Amikor felöltöztettek, szeretném, ha valami puha ruhácskába bújtatnátok. Nem kell, hogy divatos legyen, csak legyen gyengéd a bőrömhöz. Először inkább hasra fektessetek, és bízzátok rám a dolgot, lehet, hogy szeretnék kicsit még összegömbölyödni, de amint elérkezik az idő, kinyújtózom. Eddig viszonylag nyugalmasan és lassacskán teltek a napjaim idebent, szóval kedves lenne tőletek, ha legalább most erre a rövid időre ti alkalmazkodnátok hozzám, és lelassítanátok.
Azt hiszem, rövidesen indulok, már nagyon szeretnélek látni és felfedezni veled a világot. És nagyon szeretnék játszani apával. Köszönök mindent, amit értem tettél és teszel. Szeretlek.
hamarosan megszülető gyermeked
„A születés szent dolog, bár erről minduntalan megfeledkezünk.”
– Frédérick Leboyer