„Nem aggódnék annyit!” – Édesanyákat kérdeztünk, mit csinálnának másképp

„Ha újrakezdhetném, nem siettetném a dolgokat. Mikor kiderült, hogy babát várok, túl akartam lenni a terhességen, hogy végre megtudjam, „milyen az élet egy gyerekkel”. Emellett egyáltalán nem adnék cumit a babámnak, az első perctől fogva igény szerint szoptatnám, nem pedig csodaszerekkel tömködném, amikor sír, mondván „biztos a hasa fáj, hiszen most cicizett fél órája”. Nem pólyába bugyolálnám, és korzóznék vele, ha nem alszik, egyszerűen csak adnék neki cicit és együtt aludnánk.

Végezetül pedig nem lennék olyan marha okos, ha más gyerekéről van szó, hiszen a legnagyobb tanulsága az anyaságnak, hogy mára sokkal elfogadóbb és megértőbb lettem másokkal szemben, és hihetetlenül rugalmasan kezelem a dolgokat, hiszen a lányom remek leckéket adott nekem.”

„A terhességem nyugodtan és boldogan telt, volt időm minden apróságnak utánanézni: melyik kókuszmatrac a legjobb, melyik bébiőr a legmegbízhatóbb, naphosszat licitáltam eBayen a babaruhákra. Jártam kismamajógára, a férjemmel többször is voltunk szülésfelkészítő tanfolyamon, elolvastam pár könyvet, és teljes magabiztossággal, magamat felkészültnek gondolva vártam, hogy megszülessen a kisfiam.

De sajnos a szülésem nem épp úgy sikerült, ahogy elterveztem, amit utólag annak tudok be, hogy annyira mégsem voltam felkészült, vagyis nem „jól” készültem… Ha újrakezdhetném, inkább a megfelelő segítőkkel venném körül magam. Eleinte abban a hitben voltam, és a közvetlen környezetem is azt sugallta, hogy egy „jó baba” eszik, aszik és teszi ezt nagykönyvileg meghatározott időközönként. A legfontosabb tehát, hogy mások tanácsai helyett elsősorban mindig a saját megérzéseimre hallgatnék.”