„Az én családomban nem divat a szeretet” – Igaz történet

„Az én családomban nem divat a szeretet” – Igaz történet

Címlap / Uncategorized @hu / „Az én családomban nem divat a szeretet” – Igaz történet

A mi családunkban nem divat a szeretet. Hanem valódi. Azon ritka emberek közé tartozunk, akiknek nincs szeretethiánya. Már nekem sincs.

Valódi család, valódi kommunikációval, tömény toleranciával, őszintén kimondott szavakkal.

Ennek okán vannak dolgok, melyeket szükségtelen megbeszélnünk… szükségtelen vádolnunk egymást bűneinkért, és szükségtelen folyamatosan szembesítenünk a másikat a jellemhibákkal… mert mindenki tudja, hol dagasztotta a sarat, meddig tart a felelőssége. Nem katalizáljuk és nem dédelgetjük a haragot, a fájdalmat, mert az nem visz sehová. Viszont nagyon szeretünk nevetni.

Azon, ahogy egy legyet elpöckölünk, az apánk által tanított technológiával. Úgy szeretjük egymást, ahogy vagyunk… és szeretjük magunkat is ebben a közegben.

Botorság azt gondolni, hogy nincsenek viták, nincs veszekedés, ellentét, nincsenek érdekek, nincs düh, harag… mind-mind ott vannak ezek a dolgok. Is… és ott vannak a jó dolgok is. Illetve biztosan „csak” egy: látjuk, valóban látjuk egymást.

Szeretünk merengeni, és elgondolkozni. Szeretünk tenni. Egyéni elképzeléseink vannak a világról, annak működéséről, melyek nem kioltják, hanem erősítik egymást. És szeretjük saját álmainkat kergetni. Olyanok vagyunk, mint a régi reklámban az Állami Áruház… nálunk mindig történik valami.

Elvált szülők gyerekeként két családom, nagy családom is volt… már csak egy van, mert anyám meghalt. Ám megmaradt nekem apám családja, és öt (fél)testvérem által ott lesz a jövőmben is eme vérrel köttetett nemes fogalom. Persze, vannak furcsaságok. Testvéreim egyidősek gyerekeimmel, ami miatt néha el kellett magyaráznom az értetlenkedőknek, hogyan lehet lányaimnál fiatalabb azok nagybátyja, vagy épp hogyan lehet az, hogy öcsém és fiam osztálytársak.

Azt is gondolhatnánk, hogy a furcsaságok ellenére minden rendben, egyensúlyi állapotban van… ám ez nem minden esetben egyértelmű.

Egyik reggel megcsörrent a telefonom. Az egyik öcsém hívott. A halk szavú, leginkább elmélyedni tudó, az állandóan mosolygó, hegedülő és eredeti technológiával íjakat készítő. Nálunk a telefon a gyors egyeztetések eszköze, ritkán használjuk a családi kapcsolatok építésére. A reggeli hívás és a mellébeszélés éppen ezért igen nyugtalanná tett.

Nem véletlenül. Öcsém végül tudatta velem, hogy elköltözik… Velencébe. Utcazenész lesz, aki körbejárja Európát, tapasztalatot akar, egy másik nyelvet tanulni akar, és tán hegedűkészítő lesz majd. Olyan ember lesz, aki megéli az álmait.

Aggódásmérőm kiakadt… letettem a telefont és sírtam kicsit. Felnőtt, és ez a fogalom akár meg is nyugtathatna, ám én látom benne a védtelen gyereket. Ismerem hibáit, erényeit, látom gyenge pontjait, azokat, ahol meg lehet törni. És féltem őt.

Nálunk létforma a hipszterkedés. Nem kérdés az autóstop bárhová Európában, a random rajzolás vagy zenélés. Egyikünk 13 évesen díjnyertes diákfilmet csinál, másikunk arabul tanul a bölcsészszakon, vagy bringával pizzafutárkodik, de olyan géniusz is akad köztünk, aki pókerezik, és mindig nyer. Saját álmainkat éljük… de olyan, aki elhagyja a családot, végleges szándékkal, még nem volt. Mi mindig hazatérünk… mi mindig gyerekek maradunk. Testvérek.

Azóta eltelt fél év. Hazajött és visszament. Jó volt látni, hogy tele van élettel a szeme, friss szaga van a lelkének, mosolyának íve még őszintébb. Változott is valami… mosolyának határozottsága. Férfi mosoly lett. Ám volt, ami nem változott. Az udvaron szétszedett bringája fölé hajolt, és ugyanúgy, olyan gyermeki átéléssel és szaktudással szerelte tovább azt, mintha soha el se ment volna világot látni, tapasztalni, felnőni.

Egészen kamaszkoromig úgy éreztem, hogy ingerszegény környezet vesz körül osztálytársaim családjához képest. Úgy gondoltam, hogy nincs igazi családom, mert mióta eszemet tudtam, szüleim külön éltek. Szüleim tragédiája az volt, hogy boldogtalanná szerették egymást. Bár emiatt akkor én is boldogtalannak éreztem magam, mégis szüleim döntése tette lehetővé, hogy most testvéreim vannak. 

Elvált szülők gyerekeként nekem nem volt igazi családom… nekem ehelyett valódi családom volt. És van most is, mert szüleim úgy alakították, hogy legyen.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!