Sokszor hallani a kifejezést, hogy „régen minden jobb volt”. Néha csak viccből, máskor komolyan, de én magam is elmondom ezt néhányszor, aztán gyorsan végig is szalad az agyamon, hogy biztosan jobb volt minden régen? Bizonyos szempontból persze igen, de azért valljuk be, ennek a száguldó és modern 21. századnak is megvannak a maga előnyei. Íme, néhány pro és kontra a jelen mellett és ellen.
Utazás
Most, a koronavírus idején persze ennek a hátulütőjét is megtapasztaljuk, de kétségtelen, hogy az utazás adta szabadságot semmivel sem lehet pótolni.
Szüleink vagy nagyszüleink valószínűleg a mai napig ámulva hallgatják utazós kalandjainkat, hiszen számukra ez nagyon ritkán, vagy sosem volt lehetséges.
Vagy az adott rendszer akadályozta őket abban, hogy világot lássanak, vagy egyszerűen nem engedhették meg maguknak, de kétségtelenül jóval kevesebbeknek adatott meg, hogy útra keljenek, újabb és újabb országokat fedezzenek fel. Az ő életük persze ettől nem volt kevésbé boldog és teljes, de bevallom, én már el sem tudnám képzelni az életemet anélkül, hogy új szegleteket fedezzek fel ebből a csodás világból.
A világ egy falu
Reggel felkelek és elolvashatom a nagyvilág híreit, csodás történetek, filmek, zenék, könyvek jutnak el hozzám már a megjelenésük pillanatában a világ minden tájáról.
Olyan országokról, városokról, emberekről hallhatok, sőt akár meg is ismerhetem és kapcsolatba léphetek velük, akikről néhány évtizeddel ezelőtt maximum az ismeretterjesztő magazinok hasábjain olvashattam volna.
Ha a családtagjaim utaznak, szinte velük lehetek, ha pedig én kelek útra, vihetem őket magammal, megmutatva nekik a sok-sok csodát, amit látok. A világ egy falu, a távolságok megszűntek és ez néha egészen fantasztikus.
Ételek
Hát nem hihetetlen, hogy végigsétálunk bármelyik belvárosi utcán és a tányérunkra kerülhet az egész világ? Japán, kínai, vietnámi vagy thai konyha? Bármelyiket választhatod, de ha mexikóit szeretnél, esetleg indiait, vagy törököt, akkor sem kell messzire menned.
Imádom, hogy egy kicsit – szó szerint – belekóstolhatok mások kultúrájába, megtapasztalhatom, hogy milyen színes a világ.
Sokszor egy-egy finom étel inspirál arra, hogy élőben is látni akarjam azt az adott országot, de ha még sem jutok el oda, akkor is az az érzésem, hogy egy kicsit közelebb kerültem hozzá.
Elidegenedés
Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra a kapcsolatteremtés a legnehezebb manapság.
Nem azért, mert nem vagyok elég nyitott, hanem azért, mert egyszerűen az emberék sokkal inkább befelé figyelnek, sokkal inkább virtuálisan kapcsolódnak, mint személyesen.
Az online lét rengeteg előnye mellett nagy hátrányt is hozott az életünkbe, egész nap kapcsolatban lehetünk másokkal, anélkül, hogy valódi, személyes kontaktust kellene létre hoznunk, ez pedig – bár roppant kényelmes, és rövid ideig elhiteti velünk, hogy nem vagyunk egyedül – mégis csak eltávolít minket a jelentől, amelyben vagyunk.
Túl sok információ
Remek dolog, hogy elolvashatom reggel a nagyvilág pozitív híreit, a szuper felfedezéseket és találmányokat, az inspiráló történeteket, de ugyanúgy bekúsznak hozzám a rémes dolgok, a hátborzongató történetek, a háborúk. Nem homokba szeretném dugni a fejemet, hiszen ezek fontos dolgok és szeretem tudni, hogy mi történik a nagyvilágban, de néha egyszerűen sok.
Sok ezzel a rengeteg hírrel kelni és feküdni, sok minden nap szembesülni a rengeteg szörnyűséggel, balesettel, gyilkossággal, betegséggel, ami a világban van.
Ezek mind megvoltak eddig is, de nem feltétlenül jó, hogy velem vannak azokban a percekben is, amikor magamra kellene figyelnem. Persze, dönthetek úgy, hogy lekapcsolom magam a világhálóról egy kis időre, de ettől nem leszek máris teljesen elveszett?
Megfelelési kényszer
A túl sok információ azt is magával hordozza, hogy mások inspiráló történetei helyett azzal szembesülünk, hogy mi nem tartunk ott, ahol szeretnénk.
Nem vagyunk elég okosak, szépek, nem dolgozunk elég magas pozícióban, nincs lehetőségünk annyit utazni, nincs pénzünk, nincs családunk és mások sikerei úton, útfélen a szemünk elé kerülnek. Ilyenkor hiába gondolok bele józan ésszel, hogy mindenkinek számtalan problémája van, egyszerűen csak azt ossza meg a világgal, amire büszke, és amitől boldog, mégsem vigasztal. Pedig könnyen lehet, hogy másnak én okozok szorongást, anélkül, hogy tudnék róla.