Az élet néha döbbenetesebb jeleneteket rendez, mint amit a legelborultabb forgatókönyv-írók álmodni tudnának. Az alábbi dokumentumfilmek akkor is hátborzongatóak lennének, ha a képzelet szülte volna őket, de tudva, hogy amit látsz, valóság, még hajmeresztőbbek lesznek.
Child of Rage: A Story of Abuse
Az 1990-ben forgatott dokumentumfilmje Beth Thomas történetét mutatja be, egy kislányét, aki öccsével együtt örökbefogadó szülőkhöz kerül, és bár a befogadó házaspár mindent megtesz, hogy a családjukból kiemelt gyerekek szeretetben nőhessenek fel, a kislány hamarosan bizarr szokásokat vesz fel.
Gyorsan kiderül, hogy Beth korábban válogatott bántalmazásoknak és szexuális erőszaknak is ki volt téve a korábbi családjában, ami önmagában is rettenetes, de a hideg akkor kezd futkosni a hátadon, amikor meglátod, mivé tesz a bántalmazás egy szöszke, bájos arcú pici lányt: Bethnek hamarosan zárt ajtók mögött kell töltenie az éjszakát, mert arról ábrándozik, hogy megöli az öccsét és örökbefogadó szüleit is.
Bár a film így is hátborzongató, némi megkönnyebbülésre ad okot az az elszántság, amivel az örökbefogadó szülők kiállnak a már biztonságukat fenyegető gyerek mellett, nem kételkednek abban, hogy ő maga is áldozat, és mindent megtesznek, hogy segítséget szerezzenek neki.
A rövid dokumentumfilm alapján 1992-ben a CBS Television egyébként filmet is forgatott Ashley Peldon és Mel Harris főszereplésével.
Özönvíz előtt (Before the Flood)
A 2016-os dokumentumfilmben nincs erőszak, nincs gyilkosság, nincs összeesküvés, még csak véres jelenetek vagy bűncselekmény sem, mégis könnyen lehet, hogy okoz majd néhány álmatlan éjszakát.
Az Özönvíz előtt Leonardo DiCaprio alkotása, aki az utóbbi években nem csak színészként, de környezetvédelmi aktivistaként is egyre ismertebb és elismertebb.
A National Geographicnak forgatott filmjében a klímaváltozás hatásait mutatja be, és a föld megmentésére keresi a választ.
DiCaprio mellett a filmben számos ismert személyiség, elismert szakértők is feltűnnek, és a kritikusok szerint a film ügyesen egyensúlyoz, jól szerkesztett, így nem lesz száraz és tananyagszerű, de nem is keresi a dráma és a riogatás lehetőségét.
Mondjuk erre nincs is szükség, hiszen a kilátásaink, illetve az, hogy milyen sokan veszik továbbra is félvállról az egyre nagyobb problémát jelentő klímaváltozást, már önmagában is hajmeresztő.
Slenderman: Az internet réme életre kel (Beware the Slenderman)
A 2016-os dokumentumfilm egy korábbi, nagy port kavart hírt jár körül: két 12 éves kislány az erdőbe csalja, és csaknem halálra késeli egy barátnőjüket, majd nekivágnak a vadonnak, hogy megkeresség Slenderman, egy internetes horrorfórumon kitalált figura házát.
De ki is az a Slenderman? Mi táplálja a népszerűségét, miért hisznek benne a gyerekek, és egyáltalán, mire képes az önálló életre kelt legenda, amikor a gyerekek valóságának része lesz, miközben a szülők soha nem is hallottak róla?
A Slenderman, az arc nélküli, sötét figura interneten keringő története ijesztő, de az, hogy az internet korába született gyerekek egész generációja kering felügyelet vagy útmutatás nélkül egy digitális világban, amit a szülők nem is ismernek, vagy nem értenek, még félelmetesebb következményeket szülhet.
Az Imposztor (The Imposter)
1994. június 13-án a 13 éves Nicholas Barclay nyom nélkül tűnik el Texasból. Családja ekkor kezdi el átélni minden szülő rémálmát, de arra valószínűleg ők sem számítanak, ami három évvel később történik: a rendőrség talál egy 16 éves fiút Spanyolországban, aki állítja, ő a Barclay család elveszett gyereke.
A szülők boldogsága leírhatatlan, de hamarosan kiderül: valami nem illik a képbe. A nyomasztó kérdések sorát – Mi történt Nicholas-szal az elmúlt években?
Hol volt? Hogyan került Spanyolországba? Hogyan tud majd visszailleszkedni a családjába? – egyre sötétebb gyanúk szaporítják.
Bart Layton rendező dokumentumfilmje folyamatosan feszegeti a műfaj határait azzal, hogy újrajátszott beszélgetéseket és eseményeket illeszt a történetbe, így a néző végig úgy érezheti, mintha egy thrillert nézne. Az Imposztor biztosan próbára teszi az ítélőképességedet, és a film végére elgondolkodsz majd azon, hogy vajon tényleg egyféle igazság van-e, és ha van is, van-e esélyünk megismerni azt.
Az ölés aktusa (The Act of Killing)
A 2012-es dán-norvég-angol dokumentumfilm finoman szólva is érdekes filmes kísérlet. A film készítői egykori gyilkosokat, köztük az indonéz félkatonai vezetőt, Anwar Congót kérték fel, hogy újrajátsszák életüket az általuk kedvelt amerikai filmek stílusában.
Anwarék részletesen újrajátsszák a bűneiket büszkén, megvitatván a díszletek, jelmezek, pirotechnika részleteit, mintegy természetessé véve a témát, ami sokszor egész tömegek elpusztítását, népcsoportok ellen irányuló, felfoghatatlan brutalitást és agressziót jelentett.
Ám ahogy a filmes erőszak összecsúszik a valóságossal, Anwar büszkeségét is megingatja a bűntudat. A 115 perces film nem csak a székbe szögezi a nézőt, de biztos, hogy sokáig gondolkodsz még azon, mire is képes az emberi faj, és mi történne, ha egyszer csak mi is egy őrült gyilkos irányítása alatt találnánk magunkat.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!