Gondolkoztál azon, mi lesz a közösségi profiloddal, az online hagyott lábnyomoddal, ha te már nem leszel?
Nekem ez többször eszembe jutott. Olyannyira, hogy a páromnak belépési lehetőséget biztosítottam a profilomra és megkértem, hogy ha váratlan módon elhaláloznék, akkor archiválja azt. Az is eszembe jutott már, mi lesz a cikkeimmel, a könyvemmel, vagy úgy általában a képeimmel, amiket korábban megosztottam. Milyen érzés lesz ezeket látni, olvasni majd a gyermekemnek? Kellemes élménnyel tölti el, ha találkozik az anyukája munkájával, fotójával, vagy minden esetben fájdalmat okoz neki? Ez alighanem sok mindentől függ majd, de az biztos, hogy a digitális lábnyom kérdésén sokan gondolkoznak és felmérések, tanulmányok is készültek már a témában.
Ezeknek hála tudjuk azt, hogy átlagosan tízezerszer posztolunk az életünk folyamán
A mai modern emberek 10 811 közösségimédia-bejegyzést, átlagosan 9828 fotót és 126 e-mail címből álló online lábnyomot hagynak maguk után. Ez is megdöbbentő lehet, de attól alighanem neked is leesik az állad, hogy a 2000 felnőtt bevonásával készült tanulmány szerint életünk több mint egyharmadát, egész pontosan 36%-át valamilyen formában online töltjük. Ez a digitális nyom pedig nem tűnik el egyik pillanatról a másikra, bizony a halálunk után is megmarad az utókor számára.
Nem sokat gondolkozunk a posztokon
A posztok sokasága mutatja, hogy olyan túl sokat nem agyalunk azon, mit osztunk meg, ahogy azon sem, hol adjuk meg az e-mail címünket. Nem is csoda, ha tele van a fiókunk kéretlen levekkel, ugyanis átlagosan 500 levelezőlistára iratkozunk fel az életünk folyamán. Mindezek dacára minden második embert zavarja, hogy az életének ilyen jelentős részét online éli. 47% aggódik amiatt, hogy valaki majd visszaél az általa megosztott tartalommal. További 29% pedig azt mondta, szerinte nincs elég tudása ahhoz, hogy megvédje magát ezektől a visszaélésektől.
Az Aloha Browser szóvivője elmondta, hogy „mindannyian megosztjuk életünk nagy részét online, mert most ez számít a normának”. Azonban azt is hozzátette, hogy „nem szentelünk az online adatvédelemnek akkora figyelmet, amekkorára szükség lenne”.
Elmondása szerint nem olyan nehéz megvédenünk a virtuális térben a magánéletünket. Néhány egyszerű lépés megismerésére és megtételére valóban szükségünk lenne.
Legalább a jelszavak terén fejlődünk
Valószínűleg annak is köszönhetően találunk ki új és bonyolultabb jelszavakat, hogy erre sokszor rákényszerítenek minket a rendszerek, mindenesetre a megkérdezettek 57%-a mondta, hogy így is kap értesítéseket arról, hogy megpróbálták feltörni a fiókját. Ez persze lehet kevésbé komoly próbálkozás, például féltékenység okán, de annál jóval komolyabb is. Nem feltétlenül alaptalan ugyanakkor a félelem: 33% attól tart, hogy olyasmik derülnek ki róla, amik kínosan érinthetik, 66% pedig attól, hogy személyes adatait lopják el.
A szakértők szerint nem vagyunk kellően óvatosak és úgy érezzük, „velünk ez nem történhet meg”. A technika sokoldalúvá válása és fejlődése során viszont egyre jobban kell figyelnünk az online jelenlétünkre. Már nem lesz elég, hogy nem adjuk meg a fő e-mail címünket, vagy 15 karakteres a jelszavunk és óvatlanság, ha bátran szörfölünk a nyilvános wifiken.
Ami pedig a halálunk utáni digitális lábnyomunkat illeti, jelentős részük meg fog maradni utánunk is.
Valamit persze ki kell találniuk majd a nagy szolgáltatóknak, hiszen a végtelenségig ők sem görgethetik maguk előtt a hatalmas adatmennyiséget. Már vannak erre vonatkozóan intézkedések, pl. általában két év inaktivitás után számos felületen jön egy értesítő, hogy ha nem történik semmi, akkor a digitálisan tárolt információk törlésre kerülnek. Más kérdés, hogy adtunk-e bárkinek is jogot a hozzáféréshez és az a valaki él-e még, vagy akar-e egyáltalán foglalkozni az adatokkal, a bizalmas levelekkel… Esetleg majd megkérdezi árnyképünket a kiterjesztett valóság és a hologramok segítségével?