Merre tart az emberi evolúció? Érvényes még a Darwini elmélet?

Merre tart az emberi evolúció? Érvényes még a Darwini elmélet?

Címlap / Hírek / Merre tart az emberi evolúció? Érvényes még a Darwini elmélet?

Az az elképzelés, hogy a fajok sok generáció alatt fokozatosan változnak, a biológia sarokköve. De honnan tudhatjuk ma is, hogy igaz?

A tudósok számára az evolúció tény. Ugyanolyan bizonyossággal tudjuk, hogy az élet fejlődött, mint ahogyan tudjuk, hogy a Föld nagyjából gömb alakú, hogy a gravitáció rajta tart bennünket, és hogy a hangyák elronthatnak egy pikniket. Tények.

Érdekes módon azonban éppen napjainkban, amikor a tudomány a legkönnyebben vált elérhetővé a legnagyobb tömegek számára, kezdték el a legtöbben kétségbe vonni a legalapvetőbb tudományos tényeket, megkérdőjelezhető elméletekként vagy egyenesen hazugságként jellemezve őket.

Pedig arra, hogy az élet fejlődik, vagyis az evolúció nagyon is valós és napjainkban is működő dolog, megdöbbentő mennyiségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre.

Evolúció bizonyítékai
GekaSkr/depositphotos.com

Tisztázzuk gyorsan, hogy miről is van szó

Darwin evolúcióelmélete szerint minden új organizmus kis mértékben különbözik szüleitől, és ezek a különbségek néha segíthetik az utódokat vagy éppen akadályozhatják őket. Mivel az élőlények versenyeznek az élelemért és a párokért, az előnyös tulajdonságú egyedek több utódot hoznak létre, míg a haszontalan tulajdonságúak nem. Tehát egy adott populáción belül az előnyös tulajdonságok általánossá válnak, és a haszontalanok eltűnnek.

Elegendő idő elteltével ezek a változások összeadódnak, és új fajok és új típusú organizmusok megjelenéséhez vezetnek, egy-egy apró változással. Lépésről lépésre a férgek halakká váltak, a halak a szárazföldre kerültek, és négy lábuk fejlődött, ezek a négylábúak megnövelték a szőrüket, és végül néhányuk két lábon kezdett járkálni, „embernek” nevezte magát és felfedezte az evolúciót.

Charles Darwin először 1859-ben publikálta A fajok eredetét, és bármilyen meglepően hangzik, napjainkban is rengetegen, még a tudományos világ határán vagy azon kívül is sokan támaszkodnak az evolúcióra.

Az állattenyésztők például, ha azt akarják, hogy olyan csirkéik legyenek, amelyek több tojást adnak, elkezdik a megfelelő adottságokkal bíró példányokat szaporítani.

„Azt gondolhatnád, hogy a tenyésztés csak néhány változtatást képes végrehajtani, de úgy tűnik, a lehetőségek száma végtelen”

– mondja Steve Jones, a University College London professzora.

A legrégebben termesztett növényeink, például a búza, gyakran még mindig új fajtákat állítanak elő: legrégebbi háziasított állataink még mindig képesek gyors fejlődésre vagy módosításra.

Darwin szerint a tenyésztés alapvetően emberi felügyelet alatt zajló evolúció, ami megmutatja, hogy az apró változások nemzedékről nemzedékre haladva milyen nagy különbségeket tudnak előidézni.

Őskövületek

De persze nagy a különbség egy több tojást adó csirke és egy új faj megjelenése között. Az evolúciónak hosszú időbe telik a nagy változások végrehajtása. Ennek bizonyítékaként elég megnézni azt, ami korábbról ránk maradt: a kövületeket és leleteket.

A fosszilis leletek végignézése egyértelművé teszi, hogy az élet idővel megváltozott.

A legrégebbi kövületek az egysejtű szervezetek maradványai, például a baktériumok, míg bonyolultabb dolgok, például az állatok és a növények csak sokkal később jelennek meg. Az állati kövületek között a halak sokkal korábban jelennek meg, mint a kétéltűek, a madarak vagy az emlősök. Legközelebbi rokonaink, a majmok csak a legsekélyebb – legfiatalabb – kőzetekben találhatók meg.

Fosszíliák az evolúcióban
GekaSkr/depositphotos.com

Az ősmaradványok alapos tanulmányozásával a tudósok sok kihalt fajt kapcsolhattak össze a ma élő fajokkal, néha jelezve, hogy egyik a másikból származik. Például 2014-ben a kutatók egy Dormaalocyon nevű, 55 millió éves ragadozó kövületeit tanulmányozták, amely a mai oroszlánok, tigrisek és medvék közös őse lehetett.

Ahogyan egyre többet tudunk meg róluk, egyre többször találunk úgynevezett „átmeneti fosszíliákat”, amelyek a hiányzó láncszemek jelenthetik a fajok között.

Például, a csirkékről tudjuk, hogy a dinoszauruszoktól származnak. 2000-ben a Kínai Tudományos Akadémia Xing Xu által vezetett csoportja leírta a Microraptor nevű kis dinoszauruszt, amelynek tollai hasonlóak voltak a modern madarak tollaihoz, és képes volt repülni.

Új fajok megjelenése

2009-ben Peter és Rosemary Grant a New Jersey-i Princeton Egyetemről leírta, hogyan jött létre egy új pintyfaj az egyik Galápagos-szigeten: ugyanott, ahol Darwin is folytatott vizsgálatokat. 1981-ben egyetlen pinty érkezett a Daphne Major nevű szigetre. Szokatlanul nagy volt, és kissé más dalt énekelt a helyi madarakhoz képest.

Sikerült szaporodnia, utódai pedig örökölték szokatlan vonásait. Néhány generáció után reproduktív módon elkülönültek: másképp néztek ki, mint a többi madár, és különböző dalokat énekeltek, így csak egymás között tudtak szaporodni. Ez a kis madárcsoport új fajt alkotott: „specifikáltak”. Ez az új faj csak finoman különbözik elődeitől: más a csőrük és szokatlan dalt énekelnek. De vannak sokkal drámaibb változások is.

Richard Lenski a Michigani Állami Egyetemen a világ leghosszabb ideje tartó evolúciós vizsgálatát vezeti. 1988 óta Lenski laboratóriumában 12 Escherichia coli baktérium populációt követett nyomon. A baktériumokat saját magukkal hagyják tárolóedényekben, tápanyagokkal, amelyekből táplálkozni lehet, és Lenski csapata rendszeresen lefagyasztja a kis mintákat.

Az E. coli már nem ugyanaz, mint 1988-ban. „Mind a 12 populációban a baktériumok sokkal gyorsabban fejlődtek, mint az őseik” – mondja Lenski. Alkalmazkodtak az általa adott vegyi anyagok sajátos keverékéhez.

„Ez egy nagyon közvetlen demonstráció Darwin természetes szelekcióval történő adaptációjának gondolatáról. Most, 20 évvel a kísérlet kezdete után, a tipikus törzs körülbelül 80% -kal gyorsabban növekszik, mint az ős esetében.”

2008-ban Lenski csapata arról számolt be, hogy a baktériumok hatalmas előrelépést tettek. A keverék, amelyben élnek, tartalmaz egy citrát nevű vegyszert, amelyet az E. coli nem tud megemészteni. De a kísérlet során 31 500 generációval később a 12 populáció egyike citráttal táplálkozott. Ez olyan, mintha az emberek hirtelen kifejlesztenék a fakéreg megevésének képességét.

A citrát mindig ott volt, mondja Lenski, „tehát az összes populációnak bizonyos értelemben lehetősége volt arra, hogy továbbfejlessze ennek felhasználási képességét … De a 12 populáció közül csak egy találta meg ezt a módot”.

A jobbítás

Hogy mely populációk fejlődnek és melyek nem, az összefüggésbe hozható a DNS-ünkkel, valamint az úgynevezett „jobbítással”. A jobbítás fogalma egy Jean-Baptiste Lamarck nevű tudósra vezethető vissza, aki még Darwin előtt azt az elképzelést szorgalmazta, hogy az élőlények képesek a fejlődésre.

De Darwinnal ellentétben Lamarck úgy gondolta, hogy az organizmusok szándékosan reagálnak a környezetükre, és úgy változnak, ahogyan az az adott körülmények között a számukra a legelőnyösebb.

Lamarck elmélete szerint a zsiráfoknak azért van hosszú nyakuk, mert őseik kinyújtózkodtak, hogy elérjék a magas fákat, majd az újonnan megszerzett hosszú nyakukat adták tovább utódaiknak. Darwin nem volt lenyűgözve Lamarck elméletétől, butaságnak és tesztelhetetlennek tartotta azt.

Viszont Darwinnak volt egy alternatív elmélete: a természetes szelekció. Ez egészen más magyarázatot kínál a zsiráfok hosszú nyakára. Szerinte a mutáció véletlenül történik és csak bizonyos populációkban, ám mivel ezek az egyedek életképesebbek, idővel a természetes szelekció folytán ők túlélnek, azok a populációk pedig, amelyek nem így mutálódtak, nem.

Az evolúció tudománya
dewald@dewaldkirsten/depositphotos.com

Az evolúció tehát könnyű szerrel bizonyítható, de mit árul el mindez rólunk, emberekről?

Az emberi evolúció mindig is olyasmi volt, aminek gondolatát egyesek nehezen emésztették meg, pedig a létezése immáron tagadhatatlan. A Homo sapiens Afrikában fejlődött ki, mielőtt az egész világon elterjedt volna. A fosszilis leletek fokozatos változást mutatnak a négykézláb sétáló, majomszerű állatoktól a nagyobb agyat növesztő kétlábúakig.

Az első emberek, akik elhagyták Afrikát, találkoztak más hominin fajokkal, például a neandervölgyiekkel. Ennek eredményeként az európai és ázsiai származású emberek neandervölgyi géneket hordoznak a DNS-ükben, az afrikai származásúak azonban nem.

Mindez évezredekkel ezelőtt történt, de a történetnek még nincs vége. Még mindig fejlődünk.

Például az 1950-es években egy Anthony Allison nevű brit orvos egy sarlósejtes vérszegénységnek nevezett genetikai rendellenességet tanulmányozott, amely néhány afrikai populációban gyakori. A rendellenességben szenvedők vörösvértestjei nem szállítják rendesen az oxigént a testben.

Allison felfedezte, hogy a kelet-afrikai populációk két csoportra oszlanak: alföldi lakosokra, akik hajlamosak a betegségre, és a felvidéken élő emberekre, akik nem.

Kiderült, hogy a sarlósejtes tulajdonságot hordozó emberek váratlan előnyhöz jutottak. A változás megóvta őket a malária ellen, amely csak az alföldön jelentett veszélyt. Ezeknek az embereknek előny volt hordozniuk a sarlósejtes mutációt, még akkor is, ha gyermekeik vérszegények lehettek emiatt.

Ezzel szemben a felvidéki területeken élő embereket nem fenyegette a malária. Ez azt jelentette, hogy a sarlósejt-tulajdonság hordozásának nem volt előnye, ezért egyébként káros jellege miatt eltűnt.

Az evolúcióval kapcsolatban még mindig rengeteg kérdés van, ami megválaszolásra vár, az eljövendő generációk célja pedig megtalálni a földön élő fajok fejlődésének hiányzó láncszemeit.

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!