Örök dilemma: a csizmaszár
Éveken át azt hittem, hogy a felpróbált csizmák vádlinál és bokánál csak nekem okoznak fejtörést. Aztán rájöttem, hogy alapvetően két féle nő álldogál lefelé biggyesztett szájjal a cipősboltokban a döntött tükrök előtt.
Az egyik azért kesereg, mert egyszerre tudná mindkét lábszárát a félpár csizmába tenni, a másik meg azért, mert nem tudja felhúzni rajta a cipzárt.
Egyik sem szerencsésebb a másiknál. Az ilyen lehetetlen helyzetek elkerülése végett találták ki az okosabb gyártók, hogy a ruhákhoz hasonlóan a női csizmák szárát is megkülönböztetik méret szerint. Olvass még a témában
Így keltsd új életre a kibolyhosodott pulóvert, hogy még egy szezonban hordhasd
Ezek a kabátok már nem menők idén ősszel – mutatjuk, mit válassz helyettük
Ez a hajtípus szívja be leginkább a kellemetlen szagokat – és amit tehetsz ellene
A kék valójában lányos szín. 7 furcsa divattörténeti érdekesség
Így S-től XL-ig válogatva a lábbelik között azonnal kiszűrhetjük azokat, amik csónakként néznének ki rajtunk vagy becsípnék a bőrünket félúton.






