Randevúzni nem mindig egyszerű, főleg nem olyasvalakivel, aki teljesen ismeretlen számodra. Ugyan a zodiákus még az asztrológusok szerint sem döntő erejű a párkapcsolatok tekintetében, mégis vannak, akik hajlamosabbak szó nélkül lelépni…
3/4 Vízöntő
Akárcsak az Ikrek, úgy a Vízöntők is hajlamosak rá, hogy felszívódjanak, szintén hasonló okokból kifolyólag. Bár, azt hozzá kell tennünk, hogy ők – a róluk gondoltak ellenére is – a becsületesebb emberek közé tartoznak. Ugyanakkor soha nem ígérik meg az első randevúk alkalmával, hogy hűségesek, vagy éppen kitartóak lesznek, ezért a lelkiismeretük nem motiválja őket arra, hogy ennek a kritériumnak eleget tegyenek.
Azt gondolják, hogy mivel ők is gyorsan rájönnek, ha a másik inkább szeretne eltűnni, hasonlóképpen elvárhatják ezt attól a partnertől, akivel randiztak. Nem igazán kedvelik a magyarázkodást sőt, úgy vélik, ha valamit magyarázni kell, az már régen rossz – végül meggyőzik magukat, hogy egyszerűbb felszívódni.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!