A néni tehetetlen dühében rugdosni kezdi, de hasztalan – csak azt éri el, hogy a botja is leessen, és elérhetetlen távolságba kerüljön. Kétségbeesett tekintettel néz körül – gyenge, elesett, és elkeseredett –, az autósok pedig vad dudálásba kezdenek.
Az egyik diák látva a helyzetet visszafordul, felemeli a botot, a kézikocsit, karon ragadja a nénit, és átsegíti a túloldalra. A néni hálásan néz a magas fiúra, tekintetében a remény csillogásával, majd a táskájába nyúl, és átnyújt egy körtét köszönetképpen. A fiú mosolyogva beleharap – majd tovább áll. Állok a bankban soromra várva, és megnyugszom: a rohanó világ közönyét újra és újra legyőzi a segíteni akarás.
