Emberi gesztusok a rideg falak mögött
Börtönőrként gyakran találkozunk emberséges, sőt szívmelengető történetekkel, amelyek bizonyítják: még a legkomorabb környezet sem képes teljesen elfojtani az emberi melegséget. Az őrszoba ajtaján innen és a rácsok túloldalán is léteznek olyan pillanatok, amikor a lélektől lélekig ívelő híd megépülhet. Az együttérzés, a közösség ereje olyasmi, ami bármilyen környezetben képes megmutatni magát.
Gyorsan megtanulható, hogy az emberek nem a körülményeikkel azonosak. A rabok között is akadnak olyanok, akik képesek voltak meglepő pillanatokban tanúbizonyságot tenni emberségről. Egy-egy segítőkész gesztus, egy bíztató szó vagy éppen egy jótékonysági megmozdulás néha olyan megrendítően emberi, hogy nem lehet elmenni mellette csak úgy.
„Volt egy srác, akit kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt ítéltek el. Csendes volt, nem balhézott, de látszott rajta, hogy nem találja a helyét. Egy nap észrevettem, hogy a cellájában a saját zoknijából csinált egy kis macskát – az unokahúgának, akinek nem tudott ajándékot küldeni. Másnap bevittem neki néhány gombot, cérnát és egy darabka anyagot a feleségem varrós dobozából. Csak annyit mondtam: »Készíts valamit, ami mosolyt csal az arcára.« A kezdeti bizalmatlanság után úgy nézett rám, mint aki először lát embert a börtönben.” – meséli egy börtönőr. Olvass még a témában
