Együtt, mégis külön
Hiányzik az összetartozás. A feleségemmel mi teljesen komolyan gondoltuk a „ketten a világ ellen” felállást, legalábbis az elején. Aztán ő talált magának valaki mást és most ők vannak ketten a világ ellen. Mindegy, nem ez a lényeg. Ami a legjobban hiányzik az az, hogy tartoztam valakihez és hozzám is tartozott valaki, most meg itt vagyok egyedül, mint az ujjam. Ami nem hiányzik, az az állandó féltékenységem, ami sajnos – mint kiderült – nem volt alaptalan.
Valamit valamiért
Hiányzik, hogy azt mondjam valakire, hogy a férjem. A társadalom szánalommal vegyes megvetéssel tekint az egyedülálló nőkre, az elváltakat pedig szinte megbélyegzi. Amíg házas voltam, beleillettem a népesség elfogadott részébe, most pedig úgy érzem, mintha a társadalom kicsit kivetett volna magából. Ami viszont nem hiányzik az az, hogy egy olyan emberrel éljek együtt, aki semmit nem csinál rendetlenségen, mosatlan edényeken és kazalnyi szennyes ruhán kívül. Megkönnyebbültem, mióta nem disznóólban élek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
