Nincs annál rosszabb, mint amikor nem tudunk önmagunk lenni egy beszélgetés során. Ennek valódi okát legtöbbször nem is firtatjuk, csak a saját feszengő, modoros viselkedésünk tűnik fel egy idő után.
Kínos művigyor fagy az arcunkra, tördeljük az ujjainkat, bólogatunk, mint egy kiskutya, mert az őszinte reakciókat szeretnénk eltitkolni.
Itt érdemes megállni egy pillanatra és feltenni magunknak a kérdést: Mi a fenét csinálok? A felismerés, hogy megjátszom magam, már önmagában is nagy eredmény, csak hab a tortán, ha el is tudjuk engedni ezt a viselkedést.
