Otthon aztán belesüppedtem a kanapéba. Fájtak a lábaim, a karjaim, a hasam, de egyik sem közelítette meg azt a fájdalmat, amit a szívemben éreztem. Miért van az, hogy egyes emberek hosszú ideig szenvednek a szakítás után, míg mások rögtön tovább lépnek? Egy filmben hallottam anno, hogy a párkapcsolatokban az egyik fél mindig jobban szereti a másikat. Én imádtam Ádámot. Elfogadtam az összes hibájával együtt, még ha olykor össze is vesztünk egymással. De a szívem mélyén valahogy mindig is tudtam, hogy ő sosem volt igazán OTT. Nem bánom, hogy nem igyekeztem jobban, hogy nem próbáltam többet tenni kettőnkért; csak azt bánom, hogy az utolsó szalmaszálba is kapaszkodtam. Rögtön ki kellett volna lépnem a kapcsolatból az első intő jel után, és akkor sosem bonyolódtam volna bele ennyire. Már olyan messze járnék, hogy visszatekintve az egész csak álomnak tűnne.
Ehelyett csalódott vagyok meg dühös, és tessék – még el is sírtam magam. Kész roncs vagyok; legszívesebben az egész listát a kukába hajítanám. Úgy éreztem, muszáj beszélnem valakivel, úgyhogy rögtön beütöttem az egyik legjobb barátnőm számát a telefonomba, és elmeséltem neki az egész futós-Dávidos történetet. Kitti viszont elképesztően szórakoztatónak találta a sztorit, így mire a végére értem, már én is nevettem magamon: a szárnyra kapott mobilon, a béna kifogásaimon, és azon, hogy milyen őrültségre voltam képes egy vadidegen srác miatt. Ráadásul akkor olyat mondott, ami meghozta a kedvem a lista folytatásához:
– Gondolj a férfiakra úgy, mint a sportolásra. A futás nem jött be, és Dávid foglalt volt. Na de ki mondta, hogy ettől még a biciklizés, a tenisz vagy akár a boxolás nem illik hozzád? Van, aki rögtön megtalálja, neked még keresned kell. Akárcsak a szerelmet. És látod, hogy közben mennyi izgalmas dolog történt veled összvissz két nap alatt? Olvass még a témában
És Kittinek igaza volt. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy megismerkedtem egy jóképű sráccal, és egészen a hidegzuhanyig élveztem is a helyzetet. Ráadásul fontos dolgot tanultam meg: mostantól mindig ránézek egy pasi gyűrűsujjára, mielőtt képzeletben randizni kezdek vele. Ami pedig a listát illeti? Talán mégsem olyan butaság, mint azt a telefonbeszélgetés előtt gondoltam. Oké, lehet, hogy futni továbbra is csak a busz után fogok (vagy inkább megvárom a következőt), de az biztos, hogy nem nyugszom, míg meg nem találom a tökéletes sportomat. Közben pedig egy valamit semmiképp sem felejtek el: még ha sírok is az exem miatt, dühöngök, vagy úgy érzem, az életem egy véget nem érő mókuskerékre hasonlít, valójában máris egy nappal közelebb vagyok ahhoz a pillanathoz, amikor megismerkedhetek az Igazival!
