– Összefutottunk a metrón, és Kitti megemlítette, miért vagy olyan elérhetetlen telefonon a héten. Úgyhogy gondoltam ezen ideje változtatni, elvégre a péntek estét nem töltheted egyedül – fejtette ki bővebben Bence a történetet, miután lehuppant a kanapéra.
– Kitti, komolyan elmondtad neki?
– Nem mondtad, hogy hétpecsétes titok – érkezett a válasz legjobb barátnőmtől, egy pezsgős kupak pukkanásának kíséretében.
Az este innentől kezdve tényleg nagyon jól telt. Beszélgettünk, viccelődtünk, és megnéztünk egy szörnyen béna filmet – tökéletes lezárása volt az elmúlt napoknak. Mert bár a kihívásom ezzel a ponttal véget is ért, mégis sokat tanultam belőle. Néha hagynunk kell, hogy csend vegyen körül minket, és végre meghalljuk a gondolatainkat. A véleményünket, amit nem befolyásol a környezetünk vagy az ismerőseink. De közben meg kell találni az egyensúlyt is, amiben sikerül időt szakítani a barátokra, akik képesek szó nélkül beállítani hozzád, mert nem akarják, hogy egyedül legyél. És bár egyedül lenni egyáltalán nem rossz dolog, bevallom, nincs annál boldogabb pillanat, mint mikor a legjobb barátaiddal együtt nevettek addig, amíg belefájdul a hasatok. De ezt csak akkor vagyunk képesek igazán értékelni, ha megtanuljuk, milyen érzés egyedül lenni – saját magunkkal.
