32. bejegyzés: Célkeresés céltalanul – Vajon hol leszel 5 év múlva?

Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki fel tudna sorolni legalább egy-két olyan embert a környezetéből, akiknek sikerült. Tényleg sikerült. Ja, hogy micsoda? Hát, nagyjából minden. Gyerekkorukban kitűztek maguk elé egy tökéletes célt, és végül el is érték azt. Mindig is csodáltam az ilyen személyeket – na jó, bevallom, ezzel együtt azért irigyeltem is őket – hiszen az életük tényleg álomszerűnek tűnt egy kívülálló számára. Rengeteget gondolkodtam rajta, vajon mi lehet a titkuk? Hogyan jutottak el a végcélhoz; sőt, egyáltalán hogy találták ki, mi legyen az? Mert nekem igazából még utóbbit sem sikerült kisakkoznom.

Ez az egész kérdéssorozat egy teljesen átlagos péntek este merült fel bennem. Mivel nem éppen kedvenc hobbim az esőben csavargás és Kittinek legalább annyi kedve volt kimozdulni otthonról, mint nekem, így hát egyedül vágtam neki a hétvége előestéjének. Persze volt egy rakatnyi tervem: forró fürdő, gyümölcsös tea, és egy izgalmas könyv – egye-fene még néhány gyertyát is meggyújtok, hogy olyan hollywoodi filmesnek tűnjön az egész. Ehelyett viszont 23:35-kor azon kaptam magam, hogy majd’ leragadnak a szemeim, ami nem csoda, hiszen nagyjából 2 órája odatapadtam a laptopomra.

Már épp készültem elszakadni a péntek esti partneremtől, amikor az egyik régi ismerősöm megosztott Facebookon egy életeseményt: elkezdett ott dolgozni, ahol mindig is tervezte. És ezt nem úgy értem, hogy azóta tervezte, mióta beadta oda az önéletrajzát; ő már a középiskolában is gyakran hangoztatta, hogy egy nap azon a helyen fog kikötni, híres ügyvédként. És oké, talán a híres jelző még várat magára, de határozottan közelebb került a céljához, mint valaha. Kicsit vegyes érzések uralkodtak el rajtam, hiszen egyrészt nagyon örültem a sikereinek, másrészt pedig csodálkoztam, vajon hogy tudta mindezt összehozni?