A szakember szerint gyermekkorunkban a rokonszenv alapján választunk barátokat, a szülőktől eredő eszmény szerint, nem pedig saját lényük szerint – például a túlságosan óvó szülői háttér hatására, egy erősebb, tekintélyesebb társat választ barátnak. Általában ezek a barátságok nem is tartósak.
– A barátkozási készségeinknek különböző fokozatai vannak, ennek megfelelően tapasztaljuk meg a barátságot életünk folyamán: a fiatalok a legfogékonyabbak erre, körükben gyakrabban és szabadabban alakulnak ki barátságok, mint felnőtt vagy idős korban. Ezzel magyarázható, hogy sok embernek csak ifjúkori barátai vannak, és ha bármi okból elveszíti őket, képtelennek érzi magát új barátságok megteremtésére – magyarázta a pszichológus.
Természetesen nemcsak a fiatalok kiváltsága a barátságok kötése, az idősebbek is képesek barátokat szerezni. Ami nehézséget jelenthet nekik, az a rossz tapasztalatok, csalódások, melyek révén korlátozzák önmagukat.
A felnőttkori barátság kötések sikere az, hogy valóban kívánja a barátságot, nem pedig csak átmeneti hajlandóságot érezzen iránta.
– A család és a barátok elsőbbégi sorrendje életünk során többször változhat. Vannak időszakok, amikor a barátok az elsők, aztán kicsit háttérbe szorulhatnak. Egy igazi barátságot, hosszabb idő kihagyás után is úgy, és onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Mivel a barátainkat mi választjuk, nagyon fontosak is nekünk, előttük önmagunk tudunk lenni, nincsenek ránk osztott szerepek. Ezzel szemben a családban mindig van egy „szerep”, melynek meg kell felelnünk – mint például a legnagyobb gyerek, egyetlen gyerek, jó tanuló és hasonlók –, így nem mindig merjük megmutatni a családnak az árnyoldalainkat – árulta el a szakértő.
A szakértő szerint azonban még a legjobb barátságokat is ki lehet nőni, mert az egyén életének lassú változása, a személyiségének változása olyan mértékű lehet – vagy a barát úgy megváltozhat –, hogy a korábbi intim egyetértés megbomlik.
– Először csak apró véleményeltérések merülnek fel, végül világossá válik, hogy éppen a lényeg veszett el. A kölcsönös jóindulat még megvan, de a barátság már csak emlék, és az is megtörténhet, hogy egy új barátság mintegy kiszorítja vagy felülírja a korábbit.
Természetesen minden barátságban benne van az elmúlás lehetősége, ezért időnként megerősítésre szorul, de az igazán jelentős találkozások, egy sorsdöntő baráti beszélgetés emléke azonban nem veszik el, örökre beíródott életünk emlékei közé.
Ha egy barátság mégis véget ér, mint minden veszteséget, ezt is meg kell gyászolni. Legbölcsebb – tette hozzá a szakértő –, ha az ember semmit sem tesz erővel, az elhalt barátságból megőrzi a kellemes emléket.
