Két különböző egészségközpont genetikusát is felkerestük, egyikük azonban nagyon elkeserített. A wikipédia-szerű tényközlés után cseppet sem objektív irányba terelte a beszélgetést és a „fiatalok vagytok még” kijelentésével teljesen összetört minket. Csalódottan fordultunk nőgyógyászunkhoz és mondtuk el az esetet, aki teljes optimizmussal mesélt olyan sikertörténeteket, ahol 10% feletti rizikó esetekben is tökéletesen egészséges gyermekek születtek.
Ezúton is szeretném megköszönni Timmermann Gábor doktor úrnak a biztató szavakat, szakmai és emberi hozzáállását. Ő volt az, aki Czeizel Endréhez irányított 2014 júniusában. Bejelentkeztünk az akkor még aktívan dolgozó tanár úrhoz, akihez a különleges esetünk miatt sikerült soron kívüli időpontot kapnunk.
Csak ültünk a férjemmel izgatott elkeseredéssel a váróban és arról beszéltünk, akármi is legyen, kimondhatatlanul szeretjük a kisbabánkat és kitartunk mellette, akármit is rendeljen a sors. De nagyon féltünk: mi lesz ha szőrnyű igazságot állapít meg? Olvass még a témában
Előttünk épp egy újságíró viharzott ki a tanár úr irodájából. Arra gondoltam, hogy van még ideje minden munkája és komoly betegsége ellenére interjúkat adni? Aztán nevemen szólított és behívott minket. Meglepően magas, jóvágású ember, pont olyan, mint a tévében. De ez akkor cseppet sem érdekelt, csak a tudása, ami, bíztam benne, a mi esetünkre is kiterjed majd. Röviden vázoltuk a helyzetet, ő pedig nyomban előkapott egy körnaptárat és rákérdezett az első hólyag megjelenésének időpontjára. Ebből kiszámolta, hogy a 9. héten kaphattam el a vírust, ami a 11. hét végére jött ki. A következő mondatát pedig soha nem fogom elfelejteni:
