Megtisztelve
Nagyon aranyosak a gyerekeim és a férjem is, hogy engem tekintenek a fő bizalmasuknak, de sokszor teher. Például amikor hazaesem egy nehéz nap után a munkából és nem vágyom másra, mint egy forró fürdőre, csendre és egy pohár borra – hogy megnyugodjanak az idegeim – de mindezt félre kell tennem, mert ott vár a kis család és mindenki meg akar osztani velem valamit. Megtisztelő, hogy nekem mondják el, de néha úgy érzem, hogy az én saját problémáimnak nem marad hely a fejemben vagy a lelkemben, mert mindenki másét is én cipelem.
A kihívás
Én vagyok a tiszteletbeli rendezvényszervező, mint minden anyuka. Nekem kell kitalálnom a családi programokat, ami a leghálátlanabb feladat. Mert az egyik gyerek kirándulni vagy sportolni akar, a másik moziba vagy kiállításra menni, a harmadikat pedig csak az állatok érdeklik. (És akkor még a férjemről nem is beszéltem, aki szintén olyan, mintha a negyedik gyerekem lenne és ő pl. állandóan gokartozni vagy biliárdozni akar.)
Úgyhogy én szervezek programot és tutujgatom azt, akinek az éppen nem tetszik. Kérlelem az aktuális gyereket, hogy vágjon jó képet a dologhoz, hiszen a múltkor a testvére is eljött oda, ami őt érdekelte. Vagy zsarolom, vagy jutalmat ajánlok, mert másképp nem lehet megtartani a családi egységet. És nem közölhetem, hogy ide megyünk és kész, mert akkor mindenki kiakad: nekem mindig a türelmes, jóságos maminak kell maradnom. A végén persze mindenki jól szokta érezni magát, de köszönömöt vagy hálát nem kapok soha. Arra pedig, hogy mondjuk egyszer az életben ÉN mit szeretnék, senki nem gondol és senkit nem érdekel. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
