Szülőnek lenni talán az egyik legnagyobb kihívás az életben. Amikor a lányom megszületett, nem járt hozzá használati utasítás, és hiába a világ összes nevelési könyve meg kismamás blogja, mivel minden gyerek más és más, az ember csak annyit tehet, hogy igyekszik megtenni a tőle telhető legjobbat – és elfogadja, hogy néha hibázni fog.
Egyszóval szülőnek lenni nem egyszerű, és nem is kis feladat. Minden tettünkkel, minden mondatunkkal tanítunk valamit a gyerekünknek – jót vagy rosszat. És hogy mit hibáztam el, azt talán csak akkor fogom igazán látni, amikor a lányom már felnőtt lesz, és az általam mutatott mintákat magával viszi a saját életébe.
Mégis vannak apró jelek a mindennapokban, amelyekből azt érzem: mégis van, amit talán biztosan jól csinálok. Néha elég egy pillanat, egy reakció vagy egy mondat, ami arról árulkodik: van, amit jól adtam tovább. Ezek a pillanatok talán jelentéktelennek tűnnek, mégis óriási erőt adnak. Olvass még a témában
„Fájt a hátam és kiderült, hogy tüdőrákom van.” Milyen tünetet nem kellett volna figyelmen kívül hagynod?
Ezt hozza 2026. április 13. a numerológia szerint: helyet teremthetsz valami újnak az életedben
5 trükk, amivel lehengerlő társalgási stílusod lesz
„Ő szigorú, én engedékeny” – Férfiakat kérdeztünk, mi a legnehezebb dolog még a jó házasságokban is
Ahogyan a lányom kezeli, ha hibázok
Nemrég a hétvégi sütés közben kiborítottam egy bögre lisztet a konyhában. A fehér por szállt mindenhová, a pulton, a padlón, még a ruhámban is éreztem a szemcséket. Tudtam, hogy kínlódás lesz feltakarítani, és magamban már fortyogtam is, amikor a 6 éves lányom odalépett hozzám.
Észrevette a feszültséget, finoman megsimogatta a hátamat, és csak annyit mondott: „Semmi baj, anya. Nem a te hibád, csak egy pillanatra nem figyeltél, ez mindenkivel előfordul.”
Ez az apró gesztus annyira meglepett, hogy el is felejtettem mérgelődni. Arra gondoltam, hogy a hibára adott reakcióinkat a szüleinktől tanuljuk – vagyis a lányom is úgy kezelte az én ügyetlenségemet, ahogyan én kezeltem volna az övét. Amikor így vigasztalt, azt érzem, hogy megtanítottam neki valamit az empátiáról és arról, hogy hibázni tényleg emberi dolog.
