A csoda péntek délelőtt ismét megtörtént. Blanka villámgyorsan, mint egy úttörő jött világra, makkegészségesen, és bearanyozta életünket.
Enikő első szülése, Lili világrajövetele egyáltalán nem volt egyszerű eset, sőt. Természetesen akkor is végig jelen voltam, mert szerintem egy apától az a minimum, hogy ebben a katartikus időpontban ott legyen kedvesével, szerelmével, feleségével.
Egyrészt nagyon komoly támaszt jelent a férfi ilyenkor a nőnek, másrészt ekkor jövünk rá igazán, mennyire kőkemény, és fájdalmas dolog világra hozni egy új életet, amire Isten nem véletlenül választotta a nőket, mert mi férfiak ezt egyszerűen nem bírnánk ki, beledöglenénk. Szóval Lili születésével kapcsolatban még annyit, hogy nagyon megviselte Enikőt, akinek utána évekre volt szüksége, hogy valamilyen szinten feldolgozza az élményt.
Ennek megfelelően Blanka születését is félelem, aggódás és szorongás előzte meg. Sokat beszélgettünk, Enikő jó néhány könyvet elolvasott, szülésznőt fogadtunk fel, és kiválasztottuk azt a kórházat, melyet Budapesten jelenleg az egyik legjobbnak tartanak.
Itt a főorvos egyáltalán nem császározás párti, nem úgy, mint a legtöbb kórházban, ahol a császározások aránya eléri a 70-90 százalékot is! Feleségem a második kislányunkat is természetes úton akarta világra hozni, le akarta győzni a félelmét, amiért külön tisztelem őt, mert választhatta volna a biztos és kényelmesebb utat is.
Hosszas feszültség és várakozás után végre beindult a vajúdás
Az utóbbi hetekben meglehetősen furcsa idegállapotba voltunk Enikővel, amit ötéves Lili lányunk is érzett. Az agy ilyenkor folyamatos készenlétben áll, hiszen bármelyik pillanatban szólhat az asszony, hogy na, akkor üljünk autóba, és irány a kórház. Ráadásul Blankának elvileg már 13-án meg kellett volna születnie, aztán végül az újrakalkulálás után 16-át határoztak meg, de már ezt az időpontot is túlléptük.
Aztán péntek hajnalban, öt órakor arra keltem, hogy szerelmem mellettem ül az ágyon, a pocakját masszírozza, és halkan sóhajtozik. Mi a helyzet drágám? – kérdeztem tőle álmosan. Azt hiszem, vajúdok, válaszolta. Nem kapkodtuk el a dolgot, mert öt évvel ezelőtt nagyon korán értünk be a kórházba, ami nem igazán jó dolog, mert egyből jönnek a nővérek, orvosok, átveszik az irányítást, és kizökkentik a kismamát.
Így inkább összebújtunk az ágyban, a fájások idején megtámasztottam tenyérrel a keresztcsontját és a derekát, mert azt mondta, hogy ilyenkor ez nagyon jól esik neki, és valamelyest blokkolja a fájdalmat is. Lilit hét óra körül keltettük fel, adtam neki reggelit, felöltözött, összepakoltuk a maradék dolgokat, ami még Enikőnek kellett az elkövetkező 3-4 napra, aztán hármasban elindultunk. Előbb elvittük ötéves kislányunkat az oviba, aztán irány a kórház.
Mire kilencre beértünk, Enikőnek már háromperces fájásai voltak, az ügyeletes nővér megvizsgálta, azt mondta, minden jól halad, és egyből bekísért minket az egyik szülőszobába. Azzal a fránya CTG-vel megint alaposan megszenvedtünk, elvileg ez mérné a fájásokat meg a baba szívhangját, de először rossz gépet hoztak, majd a másodiknál alig találták meg Lili szívét, így 40 percig szenvedtünk, mire rendes eredményt nyomtatott ki a gép. Én rendszeres időközönként vizes törölközővel átmostam Enikő homlokát, nyakát, kezeit, megitattam vízzel, adtam neki szőlőcukrot, és minden egyes fájásnál letérdeltem, és megtámasztottam tenyérrel a derekát. 10 óra körül beérkezett a szülésznőnk és a szülészorvosunk is, aki megvizsgálta a méhszájat, majd burkot repesztett, annak érdekében, hogy megmaradjon a folyamat dinamikája.
Egy cigi miatt majdnem lemaradtam a kitolási szakaszról
Szerelmem nagyon ügyes volt végig, a szülésznő is dicsérte, hogy milyen jól lélegzik, és milyen összeszedett. Tizenegy óra előtt nem sokkal (ekkor már percenkénti fájások voltak) úgy döntött a szülésznőnk, hogy bead egy No-Spa injekciót, mert egy kicsit feszesnek találta a méhszájat. Ekkor elhatároztam, hogy lerohanok az udvarra egy cigire, mert szükségem volt egy kis szusszanásra. Úgy tűnt, hogy legalább fél-egy óra hátravan még a kitolási szakaszig.
Ehhez képest, mikor hét perc múlva visszaértem, már odatolták az ágy végéhez az asztalt, melyen a különböző tamponok, ollók, és rongyok voltak. Mi történt? – kérdeztem meglepődve. „A No-Spa villámgyorsan kinyitotta a méhszájat, már kitolási szakasz van, sőt látszik is Blanka haja” – jött a válasz. Na, erre aztán nem számítottam, gyorsan odamentem Enikőhöz, megszorítottam a kezét, és rámosolyogtam. Látszott rajta, hogy nagyon komoly fájdalmai vannak, így minden idegszálával befelé figyelt.
Innen nem akarom részletezni a dolgokat, a lényeg, hogy négy nagy tolásra megszületett második kislányom, aki egyből felsírt, és gyorsan oda is tették édesanyja mellkasára, hogy megnyugodjon. Miután végeztek az orvosok, magunkra hagytak minket hármasban, mi pedig együtt zokogtunk, örültünk, és cirógattuk Blankát, aki egyszerűen gyönyörű!
Fél óra múlva visszajött a szülésznőnk, lemosdatta kislányomat, akit aztán a kezembe vettem, és megszűnt körülöttem a világ. Ezt az érzést nehéz elmagyarázni olyanoknak, akiknek nincs gyermekük, így csak azt tudom mondani a férfitársaimnak, hogy mindenképpen vállaljanak gyermeket életükben, és legyenek ott a szülésnél! Nem csak a nő miatt, hanem maguk miatt is, mert egy olyan tapasztalattal, érzéssel gazdagodnak, amiről egyszerűen bűn lemaradni…
