A digitális tér egyelőre egy nagyon kis szeletét foglalja el az életünknek, de tudom, hogy eljön majd a nap, amikor túllépünk az online platformok mesevilágán, és el kell majd magyaráznom a lányomnak, hogy a képernyőn korántsem minden az, aminek látszik – főleg, mióta a mesterséges intelligenciának köszönhetően azt látunk, amit akarunk – vagy amit mások akarnak, hogy lássunk. És ez a felismerés – hogy olyan világba nő bele, amelyet én magam is csak tapogatózva értek – bevallom, ijesztő. Valami olyanra kellene felkészítenem a lányomat, amire talán én magam sem állok készen.
A Google frissen bemutatott AI képalkotója körül heves vita alakult ki az interneten.
A közösségi médiában futótűzként terjedtek a példák: valósághűnek tűnő, de soha meg nem történt eseményekről készült „fotók”, meghamisított történelmi jelenetek, kreált híresség-pillanatok – és mindez egyetlen parancsszóra. Nem egy sci-fi forgatókönyvének lapjain, hanem jelen időben.
Olvass még a témában
A felháborodás érthető: mit gondoljunk egy olyan világról, amiben nem hihetünk a szemünknek?
Engem, mint szülőt, aki még emlékszik az első digitális fényképezőgépre, sőt az egymásra fotózott analóg szellemképekre is – különösen nyugtalanít a kérdés: hogyan tanítok majd valóságérzékelést egy olyan korban, ahol a valóság már szinte semmiben nem különbözik egy prompttól, amit a jó ég tudja, milyen szándékból, beírt valahol valaki egy platformba?
