Hogy úgy tegyek, mintha az én pénzemről lenne szó
„Mi itt egy nagy család vagyunk” – hallani sok munkáltatótól, és nem tudom, miből gondolják, hogy ezzel majd levesznek a lábamról. Én ha elvállalok egy munkát, azt becsülettel el fogom végezni. Van bennem egy bajtársias viszony a kollégáim felé, és, ha úgy érzem, megbecsülik a munkámat és emberségesen kezelnek, én is hasonlóan viszonyulok a munkáltatóimhoz is. Karrierem során rengeteg emberrel dolgoztam, voltak, akikkel egészen hosszú távon is, és mindig jó szakmai és emberi kapcsolatot alakítottunk ki. Azt gondolom azonban, hogy a kölcsönös tisztelet alapja az, ha mindketten belátjuk: ők is és én is a pénzért vagyunk itt, egyikünk sem tesz szívességet a másiknak.
Ebből következik az is, hogy kinek meddig terjed a felelőssége: ha nincs elég ember, ha hirtelen több lesz a munka, vagy egy plusz feladatot kell elvégezni, az nem az én problémám. Ez nem dac, ez nem rátartiság, ez nem “rossz munkaattitűd”, ez egy tény. Ez itt nem az én cégem, tehát nem az én felelősségem. Vagy ha igen, akkor a profit is ennek arányában kell, hogy hozzám vándoroljon. De az, hogy én szívem-lelkem beletegyem A FŐNÖKÖM cégébe azért, hogy az SZÁMÁRA jövedelmezőbb legyen, teljesen abszurd gondolat.
