Párkapcsolat / Szerelem

Amiről nem gondoltuk volna, hogy szükséglet: a szerelem

Amiről nem gondoltuk volna, hogy szükséglet: a szerelem

Alapvető szükségletekről beszélünk, ha azok kielégítése az emberi élet fenntartásához elengedhetetlen: ilyenek például az evés, az ivás, az alvás igénye. A szükséglet egy hiányérzet, amely önmaga megszüntetésére irányuló cselekvésre késztet. De a szerelem vajon szükséglet-e? Miért vágyunk rá annyira?

Coelho és Márquez – a szerelem ismerői

Márquez zseniálisan és kifinomultan írja körbe a szerelem kortalanságát, a szerelem természetét, annak szükségességét a Bánatos kurváim emlékezete című könyvében, mely egy igen idős ember és egy kamaszlány kibontakozó szerelméről szól. 

Coelho szerint mindnyájunknak szüksége van szerelemre, mert ez az emberi természet része, pontosan úgy, mint az alapvető szükségletek, az evés, ivás, alvás. Szerinte a magány függőséggé is alakulhat. Ezt a tanácsot adja: ,,Ha úgy tűnik, hogy számodra nincs értelme a naplementének, légy alázatos, és indulj, hogy szerelemre találj.” 

Rómeó és Júlia, kicsit másképp

Amikor egy kapcsolat akadályokba ütközik, az frusztrációt okoz. Ez a frusztráció egy izgalmi állapot, ami szerelembe csaphat át, kötődést eredményezhet. Fontos szerepet kap a kultúra is, mert ez határozza meg, hogy minek nevezzük a másokhoz való viszonyulásunkat, az izgalmi állapotunkat. 

Napjainkban a párkapcsolatokért nem kell megküzdeni, emiatt nem alakul ki komolyabb kötődés, elmélyülés. A kapcsolat nem csak idejekorán kiürül, unalmassá válik, hanem, mivel nem kell megküzdeni egymásért, nincs akkora értéke a kapcsolatnak. 

A szerelem szükséglete, mint túlzás

Ezt nevezik kapcsolatfüggőségnek. A függő állati sorba taszítja magát azzal, hogy nincs igénye önálló döntéshozatalra. Ez gyakorlatilag gyávaság, és az érzelmi érettség hiánya. Ilyenkor az egyén gyerekként, szinte kisállatként vágyik a szeretetre, melyet szerelemnek értelmez, és csak a szeretett személy szava a mérvadó. 

Folyamatos megfelelési kényszer irányítja. Nem mer, nem akar önálló lenni, és nem tudja magát elképzelni egyenrangúnak sem.

A szerelem pótolható?

Sokan egyéb – többnyire túlzó – szeretettel helyettesítik a szerelmet, azzal töltik ki életüket. Ilyen az, amikor a gyereknevelésbe temetkezik valaki, a gyereket ,,majomszeretettel” szereti. Van, aki munkájával, tanulással, annak sikereivel próbálja pótolni az érzést – ami egyszerű pótcselekvés.

De mért teszik ezt az emberek? A válasz egyszerű: félnek a csalódástól – azaz gyávák. Ez az út vezet oda, ami nőgyűlölővé, férfigyűlölővé teszi az embert idősebb korára. A kiteljesedettség illúziója csak egy ideig tartható fenn, mert a magány csalódottsága ezt az illúziót könnyen porig rombolja.  Ezt az állapotot megélni nem könnyű, mert komoly kudarcélmény – ilyenkor, úgymond újra kell installálni egész életünket.

A szerelem, mint önmegvalósítás

Ők azok az emberek, akik a szerelembe szerelmesek. Folyamatos szerelmi feszültségre vágynak, gyakorlatilag függők. Olyan emberekre jellemző ez a viselkedés, akik érzelmileg éretlenek. Emiatt és függőségük miatt életük teljesen kiszámíthatatlan, zaklatott. 

A szerelem színházában élnek, mely néha dráma, néha komédia, de semmiképp sem valós. Ez egy menekülési forma a valós élet valós fájdalmai ellen, mely állapot szükségszerűen kizárja gondolataikból a valódi, megélt szerelmet. 

Szükséges rossz?

A szerelem a legnagyobb szabadság és a legnagyobb rabság is egyben. Olyan rabság, amit mi, szabad akaratunkból választottunk, tehát boldogságként illik megélni. Nem könnyű egy másik emberre bízni további sorsunkat, főleg nem ma, amikor mindenki az önállóság mámorában él. 

A szerelemhez alázat – nem(!) megalázkodás – kell. Tudni kell egymásban élni, meg kell tanulni a másik szemével látni – adott esetben saját magunkat. Meg kell tanulni a másik embert. Azt szoktam mondani, szerelmesnek lenni annyit tesz, szeretni a másik hibáit és tisztelni az erényeit.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást