Találd meg/engedd, hogy rád találjon a saját meséd, amivel együtt rezdül a lelked…
Időközben magam is rátaláltam az életem, avagy életszakaszom meghatározó mesepéldányára egy szicíliai mese formájában, amelynek szereplőjével azonosulni tudtam. Vissza-visszavágyom a meséhez, naponta töprengek az üzenetén, próbálom megfejteni a benne foglalt személyes történetemre, formálódásomra vonatkoztatható jelképeket. Erőt merítek belőle.
Emlékszem: kislánykoromban is volt egy hasonló mese, ami hosszú ideig meghatározta az élethez való viszonyulásom minőségét. És bár sem a címére nem emlékszem, sem a könyvre, amiből olvastam a történetet, mégis egy részlete ma is élénken él bennem. Azt hiszem, ennek a mesének a felidézéséből töltekezhettem életem számos pillanatában.
A mese értelmezi a létet; segít abban, hogy értővé váljunk – akár az egyéni sorsunkról, akár a közösségéről van szó.
Olvass még a témában
Megtanít saját történetünk hősévé válni, aki jellemfejlődésre törekszik, minden nappal jobbá, erkölcsösebbé akar válni, aki nem fél szembenézni az útjába gördülő akadályokkal. A főhősnek nem szükséges útja, vándorlása (emberi létezése) során minden próbát egymaga kiállnia. Olykor segítők szegődnek melléje, akik egyengetik az útját, és ideig-óráig osztoznak a tehercipelésben. Meggyőznek arról, hogy ne keressük mindig a rövid, gyors megoldásokat. Hogy vannak periódusok, amikor elkerülhetetlen a bánat, a szomorúság. A lélek azonban sóvárogja a fejlődést, és a mese(olvasás, és –mondás) mindehhez kortól függetlenül kínál kapaszkodókat.
