Megtanultuk a szabályokat
Hiába voltunk esetleg korábban is elkötelezett rajongói egy klubcsapatnak vagy egy válogatottnak, jó eséllyel akkor sem voltunk tisztában minden fontos fogalommal. Például, hogy mi a 4-2-3-1-es felállás, vagy hogy mi is a pontos feladata egy védekező középpályásnak, és hányféle csatár poszt létezik. És ez valamilyen szinten érthető is, hiszen akármennyire örültünk például annak, hogy a spanyol válogatott az Eb-győzelem után a Vb-t is megnyerte, valahogy mégsem vettük komolyan a dolgot, hiszen a legfontosabb összetevő, a nemzeti összetartozás érzése és a büszkeség, amit csak a saját nemzeti tizenegyünk válthat ki, hiányzott. És így miért is kellett volna a focit (és a szabályok ismeretét) ennyire komolyan vennünk?
Az elmúlt hetekben viszont megértettük, miért. Hiszen hogy is tudtuk volna szívvel-lélekkel végigszurkolni a Magyarország-Izland mérkőzést anélkül, hogy tisztában lettünk volna vele, mi is az a fránya les, vagy miért kapott az ellenfél csapata tizenegyest? Szinte észre sem vettük, úgy ragadt ránk a sok új infó, hogy aztán pár nappal később már a saját véleményünket nyilváníthassuk kiarról, hogy Kleinheisler László hiánya igen is megmutatkozott a pályán a belgák elleni meccsen, és végre azt is értettük, miért kántálta egyhangúan a stadionban és a kivetítők előtt is mindenki Böde Dániel nevét a második félidő elejétől kezdve. Arról nem is beszélve, hogy végre tudjuk, kikből is áll a magyar válogatott, és nem csak Dzsudzsák Balázs nevét ismerjük. Hiszen lett egy szerethető csapatunk, ami a teljesítményével és szenvedélyével lopta be magáta nők szívébe, és amelynek tagjaira hihetetlenül büszkék vagyunk. Ettől az érzéstől pedig még az a lány is nemzeti színűre festette az arcát, aki nem is gondolta volna magáról, hogy bármikor is szeretni fogja a focit.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
