Amikor elég
Anyám örült, hogy otthagytam a férjemet, mert neki annakidején erre nem volt lehetősége. Vagy nem volt hozzá bátorsága… Elhagytam a férfit, aki a türelmemet egy idő után engedélynek hitte arra, hogy ő mindig azt tehet, amit akar. A nagylelkűségemből elvárás lett, a kedvességem pedig egyirányú utca maradt. Többé nem vesztegetem az energiám arra, amire nem érdemes, hanem oda fókuszálom, ahol viszonozzák.
Bírd idegekkel
Apám szeretett engem, ezért jó apa volt, de mint férj: elviselhetetlen és ennek anyám itta meg a levét. Apa egész nap zsörtölődött, azaz valakit vagy valamit konstans szidott: a munkatársait, a szomszédot, az időjárást, a vacsorát, a politikát, a kocsit. Most, hogy már nyugdíjas, unalmában elkezdett iszogatni, de ez sem lenyugtatja, hanem még ingerültebbé teszi. Anyám közben – ahogy egész életében – lábujjhegyen jár körülötte, lesi minden kívánságát és várja az újabb dühkitörést. A kezei remegnek, mert az idegei gallyra mentek a több évtizedes hallgatásban. Gyógyszert szed, hogy ne roppanjon össze, mégis sikeresnek tartja házasságát, mert nem váltak el és felnevelték a gyerekeiket. Néha belegondolok, mit kapna tőlem a férjem, ha csak egy napig is úgy viselkedne, mint apám… (Nem tenné ki az ablakba, az biztos.)
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
