A probléma, amiről nem beszél(het)nek
Ezekről a problémákról azonban nem beszélhetnek, mert az gyengeségnek számít, ami nem férfihoz való.
Nem említhetik, hogy depressziósak vagy szoronganak, egyszóval nem érezhetnek semmit, mert az női dolog.
És ezért kit hibáztatnak? Nem a milliárdosokat, nem a politikusokat és nem a rendszert, ami direkt mindannyiunkat szegényen és elnyomottan tart, nem. Természetesen most is a nők tehetnek mindenről, a nők, akik a történelem során mindig a legkevesebb hatalommal bírtak.
Mert a férfi magány okozója az, hogy a nők tanulhatnak, dolgozhatnak és mivel ezáltal pénzt kereshetnek, már nem kell hozzámenniük az első férfihoz, aki az útjukba kerül. Az is a nők hibája, hogy ebben a bizonytalan és kedvezőtlen gazdasági helyzetben kevesebb gyereket hoznak a világra. A férfiak tehát úgy érzik, hogy kezdenek lemaradni és ez számukra új, mert a patriarchátus eddig mindig őket szolgálta. Olvass még a témában
Nem tudjuk, hogy valójában hány fiatalemberre gyakorol komoly hatást a nőgyűlölő alfahímek prédikációja, de kijelenthetjük, hogy a manoszféra csak egy tünete a sokkal mélyebben rejlő problémának. Az Andrew Tate-féle figurák népszerűsége a radikális válasz arra, hogy a patriarchátus milyen káros hatással van nemcsak a nőkre, hanem a sebezhető fiatal férfiakra is.
