Gyerekkoromban sokat kirándultunk a családommal. Akkor még nem értettem, miért nem utazunk inkább messzebbre, „izgalmasabb” helyekre. Ma viszont pontosan ezekre a régi közös túrákra emlékszem vissza a legnagyobb szeretettel. És bár felnőttként volt szerencsém bejárni néhány igazán mesés külföldi vidéket, valami mégis mindig visszahúz. Talán a nosztalgia, talán az itthoni tájak nyugalma – de újra felfedeztem magamnak Magyarországot. És azóta újra és újra megerősítést kapok: nem kell feltétlenül külföldre menni ahhoz, hogy feltöltődjek.
Kincsek a nyüzsgésen túl
Egy ideje tudatosan keresem azokat a helyeket, ahol elkerülhetem a turistatömeget. Bár a Balaton és a Mátra csodásak, szeretem a csendesebb, kevésbé ismert ösvényeket, ahol tényleg magamra és a természetre figyelhetek.
A Kőszegi-hegység például szinte minden évszakban tartogat számomra új meglepetést. Sokan csak a legismertebb útvonalakat járják végig, de a kevésbé járt ösvények mentén valahogy mindig találok valami különlegeset, egy régi, mohával benőtt pihenőt, vagy csak egy csendes padot, ahonnan órákig tudnék nézni a távolba. Olvass még a témában
Ugyanígy az Őrség is igazi lelki menedék számomra. Imádom a kis portákat, ahol a tulajdonosok maguk készítik a lekvárt, sajtot, tökmagolajat – és nem csak eladni akarják, hanem szívesen mesélnek is róla. Ezek a beszélgetések sokszor többet adnak, mint bármilyen idegenvezetés.