Egy testvér lehet áldás, de az alábbi esetekben inkább átok lett.
Aggódom
Két fiam van. Kiskorukban sokat civakodtak és verekedtek, de amint 12 és 14 évesek lettek, nagy megkönnyebbülésemre barátokká váltak. Az idill azonban csak pár évig tartott, ugyanis 18 és 20 éves korukra megint szívből utálták egymást. Azt hittem, ez is elmúlik majd, de nem így lett. Ma már 30 és 32 évesek és még mindig nem beszélnek egymással, nem hajlandóak egy légtérben tartózkodni.
A családi összejöveteleken meg kell beszélni, melyikük mikor érkezzen, mert amint meglátják egymást, jeges lesz a hangulat és egyikük azonnal távozik. Borzasztóan aggódom, hogy mi lesz, ha ez örökre így marad? Az apjukkal már mindent megpróbáltunk, de arra sem hajlandóak, hogy leüljenek egymással beszélni. Próbálom velük megértetni, hogyha mi már nem leszünk, ott kell legyenek egymásnak, de erről hallani sem akarnak.
Olvass még a témában
Rács mögött
A fiaim összeverekedtek a házban és mikor kiparancsoltam őket, az utcán folytatták. Az egyik úgy megütötte a másikat, hogy azonnal eltört az orra és ömlött belőle a vér. Ekkor véresen odasétált a kocsijához, beült, majd egy kövér gázzal direkt elütötte a bátyját. Szerencsére az csak könnyebben sérült, de azóta is rémálmaim vannak az esetről.
Szándékos botrányok
Én és a nővérem mindig legjobb barátnők voltunk, ezért sem értettem soha, hogy az én lányaim, Lilla és Bea miért utálják egymást ennyire. Lilla eljött Bea esküvőjére, részegen jelenetet rendezett és ledöntötte a tortát, borzasztó volt. Bea kivárt és évekkel később törlesztett, Lilla kisfiának keresztelőjén. Amikor a pap éppen szenteltvizet csepegtette a baba fejére, jó hangosan belekezdett egy monológba, miszerint csoda, hogy a keresztek nem forognak, ha Lilla belép a templomba, mert ilyen hitvány nő a világon nincs ésatöbbi…
Végül a rokonok hurcolták ki, akkor már üvöltött. Nem tudom, mit rontottam el, mit kellett volna másképp csinálnom a nevelésükben, de azt hiszem már késő. Konstans pokol.
Tanácstalanul
A lányaim között két év van és két évvel ezelőttig legjobb barátnők voltak. Nem tudom, mi okból romlott meg a kapcsolatuk, de a szeretet pár hónap alatt alakult át mély gyűlöletté. Most 11 és 14 évesek és képtelenség velük egy lakásban létezni. Idegesítik egymást, minden nap van ordítozás, ajtócsapkodás, sírás és sokszor verekedés is.
Az első szakember azt mondta, csak akkor avatkozzam be, ha verik egymást, de ez nem működött mert semmi nem változott. A másik gyermekpszichológus azt tanácsolta, hogy „tartsam őket külön”, de ez a lakásban nem megoldható, illetve ilyenkor féltékenykedtek, hogy több időt töltök a másikkal.
Végül elvittem őket párterápiára (Párterápia nemcsak házastársak, hanem testvérek, egyéb rokonok és barátok között is lehetséges) de ott is csak veszekedtek, ahogy utána végig hazafelé a kocsiban és otthon is. Már elolvastam minden könyvet a témáról, megpróbáltam mindent, amit írtak, de nem javult a helyzet. Most ott tartok, hogy beletörődtem és reménykedem, hogyha nagyobbak lesznek, visszatalálnak egymáshoz. Remélem addig nem tébolyulok bele a veszekedéseikbe.
Végzetes rivalizálás
A fiaim egész életükben rivalizáltak, mindenben. Alig egy év van köztük, így általános és középiskolában is egy osztályba jártak. Egymással versengtek sportban, tanulmányokban, „vagányságban”, mindenben. Nem emlékszem, hogy láttam valaha tőlük gyengédséget vagy kedvességet egymás irányában, szerintem sosem volt ilyen. Egymásban csak konkurenciát láttak, amit elfogadtam, mondván legalább jobb teljesítményre motiválják egymást.
Aztán egyetemisták lettek és összevesztek egy lányon, akibe mindketten belezúgtak. A lány a nagyobbik fiamat választotta, mire a kisebbik egy este felment hozzá, becsöngetett és amint kinyílt az ajtó, hasonszúrta a bátyját. A nagyfiamnak életmentő műtétre volt szüksége, szerencsére túlélte. Ő már sosem lesz teljesen egészséges, a kisebbik fiam pedig jelenleg börtönben ül.
