Elszigetelve
Amikor Lili összejött az új pasijával, lelkesen fogadtam Lacit, mert ódákat zengett róla. Eljöttek, bemutatta, elbeszélgettünk. Aztán a következő – szokásos heti – találkozónkra is elhozta, meg a következőre is. Ezután finoman megírtam neki Messengeren, hogy nincs bajom Lacival, de azért igényt tartanék arra, hogy kettesben tudjunk értekezni. Azt kérdezte, miért. Megírtam, hogy azért, mert például az új barátommal való szexuális gondjaimat szívesen megosztanám a legjobb barátnőmmel, de a pasijával kevésbé. Erre az volt a válasza, hogy Lacinak ez rosszul esett. Kérdeztem, hogy Lacinak ezt eleve miért kötötte az orrára?! „Laci olvassa az üzeneteimet, nincsenek titkaink egymás előtt.” Itt már tudtam, hogy baj van.
Másnap bementem Lilihez a munkahelyére és közöltem vele, hogy ez beteges és ez a pasi el akarja szigetelni. Azt mondta, ne rontsam el a „boldogságát” és eltűnt, letiltott mindenhol. Nem adtam fel, minden hónapban megleptem egyszer a munkahelyén és próbáltam észhez téríteni. Mindig elküldött, de végül hat hónap után megtört, a nyakamba borult és zokogott. Elmondta, hogy Laci egy zsarnok, aki elszigetelte mindenkitől és nem mer elköltözni tőle. Aznap este értementük a barátommal és az öcsémmel és elköltöztettük a szipogó Lilit, miközben Laci tehetetlenül, de csendben dúlt-fúlt (miután az öcsém közölte vele, hogy ha nem viselkedik rendesen, akkor „leveri.”) Ezért kellenek a barátok egy nő életébe. Ha nem vagyok, ki tudja, Lili meddig szenvedett volna emellett a fajankó mellett.
